Emma
-2 °C
6 °C

Árulás, lopás, történelmi bűn - érkeznek az ellenzéki értékelések Orbán Viktor vétójára

125432007 10158753763971093 6491698356594468886 o
2020.11.16. 19:38

A DK szerint Orbán Viktor most végérvényesen elismerte: neki csak az ellopható uniós pénz számít - derül ki Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselőjének, egyben ügyvezető alelnökének a mai magyar vétót követő közleményéből. Amint azt az Index is megírta, a miniszterelnök délután levélben is közölte a magyar kormány álláspontját az unió vezetőivel, illetve a soros német elnökséget képviselő Angela Merkel kancellárral: az uniós nagyköveti tanácsban megvétózza a közös uniós költségvetést és a válság elleni védekezéshez szükséges uniós pénzalapot.

A párt úgy értékeli, hogy ez a döntés csupán azért született meg, mert  a jogállamisági feltétel bevezetésével az unió lehetetlenné tette az uniós pénzek rendszerszintű ellopását. A közlemény szerint

ezzel a döntéssel közel 17 ezer milliárd forintnyi Magyarországnak járó támogatásról mondott le a kormányfő.

"Ennyi pénztől esnek el a magyar emberek, vállalkozások, önkormányzatok pusztán azért, mert Orbán visszautasítja a nem ellopható uniós pénzeket. Ennél durvábban senki sem árulta el a magyar embereket az elmúlt évtizedekben" – közölte DK, hozzátéve, hogy a párt tovább küzd az Európai Parlamentben a költségvetés elfogadásáért és a jogállami feltételért.

Ugyancsak sarkosan fogalmazott a magyar vétó bejelentését követő Facebook-posztjában Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Úgy fogalmazott, hogy "az uniós pénzek ellopását és a demokráciarombolást akadályozó jogállamisági mechanizmus elfogadhatatlan az adófizetők pénzét évek óta folyamatosan családi vagyonná alakító miniszterelnöknek. Ritkán játszik ilyen nyílt lapokkal, de most egyértelművé tette: ha az övé nem lehet az uniós pénz, ne legyen senkié. Sem a magyaroké, sem az európaiaké."

A pártelnök szerint a magyar kormány miatt ezzel (a lépéssel) nemcsak az 1074 milliárd eurós EU-költségvetés, hanem a 750 milliárd eurós, a koronavírus gazdasági hatásait kezelő helyreállítási alap is elbukhat, a kontinens pedig súlyos recesszióba is süllyedhet. A lépés a magyar gazdaság kilábalását is akadályozza, mivel uniós pénzből ugyan megmenthetné a kormány a gazdaságot – "de épp most akadályozzák meg ennek a folyósítását".

"Szégyen, hogy Orbán Viktornak fontosabb a saját hatalma és pénze, mint a magyarok élete” 

– tette hozzá Fekete-Győr András. 

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy ne vétózza meg az Európai Unió hétéves költségvetését, mert az helyrehozhatatlan károkat okozna a magyar embereknek – mondta Facebook-videójában Schmuck Erzsébet, a párt társelnöke. Szerinte a vétó csak azt bizonyítaná, hogy az Orbán-kormány eddig sem a magyar embereket képviselte Brüsszelben, hanem csak a saját önös érdekeit. Az LMP arra kéri a kormányt, hogy ne keverje össze a Fidesz és Magyarország érdekeit. Az LMP szerint a jogállamiság egyetemes érték, ha az Orbán-kormánynak e téren nincs félnivalója, akkor ne rettegjenek a jogállamiság vizsgálatától úgy, mint ördög a szenteltvíztől.

Az uniós költségvetés megvétózása történelmi bűn, amivel nem az EU-t büntetné a Fidesz, hanem mérhetetlen sok pénzt venne el Magyarországtól

 – közölte a frakcióvezető-helyettes. 

Korábban az Index kérdésére Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, volt külügyi államtitkár, az SZDSZ egykori (2004-2009) európai parlamenti képviselője elmondta, hogy 

Várjuk ki a végét! Olyan ez, mint a Ki rántja előbb el a kormányt? nevű játék. Megafondiplomácia: még az is lehet, hogy az e heti EU-csúcson sem lesz tényleges vétó, mert a magyar és a lengyel vétószándékot látva a soros uniós elnökség szavazásra sem bocsátja a kérdést. 

Szerinte a magyar kormánynak sem érdeke, hogy a vétó miatt olyanok haragját is magára vonja, akikét eddig nem. Miközben ugyanis az EU következő, hétéves költségvetésének jóváhagyása ráér még, a koronavírus-járvány által különösen sújtott dél-európai EU-tagállamok – köztük Olaszország és Spanyolország – már januártól számítanak az EU helyreállítási alapjából befolyó pénzekre. Márpedig ehhez nemcsak mielőbbi politikai döntésre lenne szükség, hanem a végrehajtási utasításoknak is mielőbb meg kellene születniük. Nem utolsósorban pedig hazánk is 6 milliárd euróval részesülhet(ne) ebből az alapból, amit a vétó csak feltartóztatna. 

Magyarországnak a helyreállítási csomagból gyakorlatilag minden magyar állampolgárnak fejenként 250 000 forint járna,

ezt utasítja most vissza mindannyiunk nevében Orbán csak azért, hogy ne ellenőrizhesse senki az uniós források kormányzati fosztogatását – emelte ki közleményében Jávor Benedek, a Párbeszéd uniós tanácsadója. A párt szerint a következő hét év alatt összességében 10 ezer milliárd forint járna, azaz minden magyar állampolgártól fejenként egymillió forintot kíván elvenni a magyar miniszterelnök, sőt, a vétóval Orbán Viktor tulajdonképpen az egész Európai Unió pénzügyi működését teszi kockára. A közlemény megemlíti azt is, hogy a kormányfő a vétót azzal indokolta, hogy olyan jogállamisági feltételekhez kötnék a pénzek kifizetését, amelyek nem határozzák meg, pontosan mi számít jogsértésnek. A párt szerint azonban a magyar kormány már több mint egy évtizede tartó jogtiprása annyira szembeötlő, leplezetlen és gátlástalan, hogy azt sehogyan nem lehet homályos jogértelmezésekre fogva letagadni. 

 A Párbeszéd szerint egy világjárvány idején a nemzetközi együttműködés fontossága felértékelődik, így kifejezetten aggasztónak tartják, hogy Magyarország kormányának fontosabb a hatalompolitikai játszmázás, mint a magyar emberek sorsa. A közlemény szerint a magyar gazdaság mély gödörben van, ezért égető szüksége van az Európai Unió segítségére, ezzel szemben egyáltalán nincs szüksége a jogállamiság leépítésére és Mészáros Lőrincre. Ezekre csak Orbán Viktornak van szüksége – teszi hozzá Jávor Benedek. 

"Orbán és a Fidesz ismét elárulta Magyarországot és a magyar embereket!" – summázta rövid közösségi média bejegyzésben Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, EP-képviselő a kormány döntését. Mint írta, Orbán Viktor "gátlástalanul vétózta meg a válságba belerokkanó embereknek reményt nyújtó csomagot csak azért, mert nem akarják neki megengedni, hogy gátlástalanul lenyúlja a pénzeket és saját korrupt hatalmát építse." 

Hozzátette: európai parlamenti képviselőként ő maga is támogatja azt, hogy az emberek pénzét elsíboló, korrupt kormányok tevékenységét ne nézzék el tovább. 

(Borítókép: Orbán Viktor / Facebook)