Videó: így lehet kikerülni a teljes rendőri útzárat

2020.11.16. 13:56

A balesetekkel foglalkozó honalpok egyre-másra posztolnak olyan videókat, amelyeken trükkös autóvezetők a KRESZ-szabályokra fittyet hányva szereznek maguknak előnyt a közlekedésben. 

A 112apress által közreadott felvétel szerint például több tucat autós gondolhatta úgy, hogy a rendőrség hobbiból zárta le a 8-as utat, ezért egyszerűen kikerülték a lezárási pontot, és a rendőr mögött visszahajtottak a főútra.

 A Budapesti Autósok Közösségének videóján két különböző eset látható. Ami közös bennük, hogy ugyanaz a felhasználó küldte be őket, és hogy mindkettőn az látható, amint egyes vezetők minden szabályt felrúgnak: nemcsak piroson hajtanak át, de még kézifékes kanyarodással is menőznek, vagy épp a körforgalomban szereznek maguknak előnyt úgy, hogy a szembejövők forgalmi sávjára hajtva előzik meg szabályosan közlekedő társaikat.

Tény, hogy ilyent időnként hivatásos sofőrök is elkövetnek, bár ők nyilván nem a néhány másodperces előnyszerzés érdekében, hanem a nagy járművekkel nehézkesebb manőverezés miatt. Az alábbi felvételen jól látható, hogy az újonnan kijelölt székesfehérvári körforgalom nem éppen ideális méretű egy csuklós busz számára, 

ám ameddig fizikailag lehetséges szabályosan áthaladni a körforgalmon, addig nem kellene a menetiránnyal szemben átvágni rajta

– fűzi hozzá  az alapjarat.hu .

A közzétett videókhoz érkező kommentekből is az látszik, hogy az autóstársadalom elítéli az ilyen eseteket, és a többség a józan vezetés híveként a szabálytalankodók példás megbüntetését szorgalmazza.