Gulyás Gergely szerint nincs jogállamisági vita, van viszont felkészült magyar egészségügy

2020.11.17. 10:33

Magyarország a jól védekező államok közé tartozik – mondta Gulyás Gergely a Magyar Nemzetben megjelent interjúban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, hogy az elhunytak száma egymillió lakosra vetítve Magyarországon 317, az Európai Unióban 481.

Az MTI beszámolója szerint a miniszter kiemelte: a magyar állam felelőssége abban áll, hogy az elérhető legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátást biztosítsa a fertőzötteknek, és ehhez minden szükséges lépést megtettek, felkészítették az egészségügyet a járvány második hullámára.

Jelenleg a magyar egészségügy képes a vírust kontroll alatt tartani, bármilyen gyorsan terjedjen is

– véli Gulyás Gergely. Hozzátette: a koronavírus-járvány az egész világon nagyobb visszaesést fog okozni, mint a 2008-as világgazdasági válság.

Nem készültünk válságra, de most a javunkra válik, hogy míg a baloldal alatt tömeges volt a munkanélküliség, addig mi a lehető legtöbb embernek adtunk munkát, és ezért mintegy 900 ezerrel dolgoznak többen a koronavírus-járvány időszakában, mint a baloldal kormányzása alatt. Most, amikor nehéz időket élünk, azért vagyunk hitelképesek a nemzetközi pénzpiacon, mert a kormányzásunk első tíz évében közel húsz százalékkal csökkentettük az államadósságot. Ebből most sajnos sok el fog veszni. De azért van miből veszíteni, mert az elmúlt tíz évben a magyar költségvetési gazdálkodás példás és fegyelmezett volt. A jó években felkészültünk a nehéz évekre

– fogalmazott a miniszter.

Az Európai Unióban folyó jogállamisági vitával kapcsolatos kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta: 

nem jogállamisági vita van, hanem az Európai Unió meg akarja teremteni a magyar belpolitikába való beavatkozás jogát.

Véleménye szerint Brüsszel általános beavatkozási jogot akar magának a neki nem szimpatikus politikát folytató tagállamok belpolitikájába.

De Brüsszel addig nem Moszkva, amíg erre nincs lehetősége. Nem jogállamisági kérdés, hogy a magyarok szabadon dönthetnek-e arról, kivel akarnak együtt élni, hanem annak a kérdése, hogy Budapesten vagy Brüsszelben kormányozzák-e ezt az országot. Van már jogállamisági eljárás a lisszaboni szerződésben, az úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárás. Ha valaki ettől eltérő, új eljárást akar, akkor ahhoz szerződést kell módosítani. A jogállamot nem lehet a jogállam lábbal tiprásával szolgálni. Márpedig az unió most 0 a jogállamiságra hivatkozva – lábbal tiporja a lisszaboni szerződést

– mondta. Az amerikai elnökválasztást érintő kérdésre Gulyás Gergely közölte: Magyarország az Egyesült Államok szövetségese a NATO-ban, ezért szövetségesi kötelezettségük együtt dolgozni azzal az elnökkel, aki egy választáson a választópolgárok bizalmát megszerzi. Ugyanakkor kitért arra: az új demokrata adminisztrációnak értékelnie kell az elmúlt évtizedek amerikai külpolitikájának következményeit, „ugyanis az USA tekintélye Közép-Európában Donald Trump elnök hivatalba lépéséig sokat kopott, mert nem adták meg azt a tiszteletet e térség demokratikusan választott kormányainak, amit mi mindig megadtunk nekik”.

Megjegyezte: ha Magyarországon hasonlóan bonyolítottak volna le egy választást, mint ahogyan az most az Egyesült Államokban történt, „akkor azok lettek volna a leghangosabb kritikusaink, akik az ezúttal győztes Demokrata Párthoz tartoznak”.

A demokráciaexportnak tehát nemcsak az a veszélye, hogy arrafelé is irányult – mint például Közép-Európába –, ahol fejlett demokráciák működnek, ezért semmi szükség nem volt rá, hanem az is, hogy úgy tűnik, túl kevés maradt belőle odahaza

– olvasható a Magyar Nemzet hasábjain.