Ma van a koraszülöttek világnapja

2020.11.17. 09:00

November 17-én, a koraszülöttek világnapján a korábban érkező babákat, az inkubátor mellett álló szülőket és azokat a kórházban dolgozó orvosokat, ápolókat ünnepeljük, akik oroszlánrészt vállalnak a küzdelemben.

Utóbbiak külön is dicséretet érdemelnek, hiszen a hazai egészségügy egyik sikersztorija a koraszülöttek megmentése. Az utóbbi évtizedekben kiépített koraszülött-ellátó centrumok hálózata ugyanis egyértelműen csökkentette a csecsemőhalandóságot Magyarországon, ráadásul úgy, hogy nem nőtt a későbbi tartós egészségkárosodások száma.

A titok, hogy Magyarországon egészen korán, a 70-es évek második felében elkezdték kiépíteni az intenzív koraszülött-ellátó rendszert: vagyis a perinatális intenzív centrumokat (PIC-eket). A PIC-ek hálózata mellett fontos szerep jutott a koraszülöttmentő alapítványok hálózatának, amelyek a PIC nélküli kórházban született, de PIC-ellátásra szoruló újszülöttek biztonságos átszállításáról gondoskodik a PIC-cel rendelkező kórházakba.

Egy tanulmány rámutat a koraszülött-ellátó rendszer kiépítésének hatására a csecsemőhalálozásra és a maradandó egészségkárosodások előfordulására.

Ennek értelmében:

  • hogy ha egy anya PIC-es kórházzal rendelkező városban szül, ez a körülmény 15,3 százalékkal csökkenti a 1500 g alatti újszülöttek 0–6 napos halálozási veszélyét.
  • Ez a hatás 1500–2500 g közötti újszülöttek esetében 1,0 százalék.
  • A 0–364 napos mortalitásra kapott becslések ugyanezekre a súlykategóriákra 14,4, illetve 2,1 százalék.
  • A két időtávú eredmény összhangja azt jelenti, hogy akinek az életet a PIC-es kezelés pár hete alatt megmentik, azt tartósan is megmentik.
  • A koraszülött-szállítás révén PIC-be került újszülöttek esetében ezek a hatások kisebbek, de ugyanígy javítják a túlélési esélyeket.
  • A 0–6 napos mortalitás az 1500 grammnál kisebb születési súlyú újszülöttek esetében 5,7 százalékkal (nem szignifikáns), az 1500–2500 g-os csecsemőknél pedig 0,9 százalékkal (szignifikáns) kisebb.
  • Lényeges eredmény, hogy sem a PIC-es ellátáshoz való hozzáférésnek, sem a koraszülött-szállításnak nincs kimutatható hatása a maradandó egészségkárosodásokra.

Tudta...

  • Ma Magyarországon minden tizedik gyermek koraszülött baba?
  • A koraszülött gyermekek életben tarthatósága országonként változik?
  • Itthon, ha a csecsemő életjeleket mutat, azonnal megkezdik az ellátását?
  • A 22–27. héten született magzatok az extrém koraszülött kategóriába tartoznak?
  • A szervezet kielégítő működéséhez, legalább a 34. hetet el kellene érnie a magzatnak?
  • A várandósság 37. hete előtt világra jött babák számítanak koraszülöttnek?
  • Magyarországon évente kb. 1200–1500 igen kis súlyú koraszülött születik?
  • 500 gramm alatt meglehetősen rosszak a kilátások, vagyis az 500 gramm alatti magzatok alig tíz százaléka marad életben? 
  • Egy 35. hétre született, 2000 grammos koraszülött többnyire ugyanolyan életkilátásokkal rendelkezik, mint egy időre született baba?

A koraszülött világnapot számos program tarkítaná, ha a koronavírus-járvány nem szólna közbe. Jelzésértékű gesztus az idén a Korábban Érkeztem Alapítványé, amely negyedik alkalommal öltözteti lila fénybe a szegedi dómot, amely erőt, reményt adhat az érintett családoknak, illetve hitet a tekintetben, hogy van élet a koraszülött intenzív osztály után. A lila színben pompázó szegedi Fogadalmi templomot, november 17. napján 17.30–18.30 között tekinthetik meg az arra sétáló családok. A 18 órás ünnepi harangszó a jelenleg is koraszülött intenzív osztályokon fekvő babákért és szüleikért, az őket ápoló és ellátó egészségügyi személyzetért szól. Emellett ma a Szabadság-szobor és a Debreceni Egyetem borul lilába, azaz pompázik a koraszülött babák színében.

Ha támogatással járulna hozzá valamely alapítvány munkájához, az alábbi fotó helyszínéül szolgáló Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáját ajánljuk, ahol kb. 2600 újszülött jön világra évente. Emellett bármilyen online támogatás jól jön a Peter Cerny Alapítványnak, amivel ön a beteg koraszülöttek mentését-szállítását és gyógyulását segítheti!