A koronavírus-fertőzés kiemelt kockázat a COPD-betegek számára

2020.11.18. 19:27

Egy tüdőbeteg, különösen ha szervezete több társbetegséggel is küzd, sokkal nehezebben tudja leküzdeni a koronavírust. Erre figyelmeztet a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) világnapja alkalmából a Légúti Betegek Országos Egyesületének elnöke.

Kínai adatok szerint a COPD-s betegek halálozása körülbelül hétszer magasabb, mint egy egészséges emberé 

– emelte ki Mucsi János, rámutatva, hogy a  COPD amúgy is már a harmadik leggyakoribb halálok a világon. Bár ez jelenleg gyógyíthatatlan betegség, de megelőzhető és kezelhető   tette hozzá. 

Magyarországon a becslések szerint öt-hatszázezer COPD-ben szenvedő beteg él, akik közül kétszázezer beteget tartanak nyilván a tüdőgondozói hálózatban. A globális adatok szerint 251 millió COPD-s van világszerte, de vélhetően a nem diagnosztizált betegekkel együtt ez a szám a 300 milliót is meghaladhatja.

A COPD a tüdő visszafordíthatatlan károsodásával járó, fokozatosan súlyosbodó betegség, amely során a légutak beszűkülnek, a tüdőszövet károsodik – lényegében a tüdő gyors öregedése zajlik. A leggyakoribb tünetei a légszomj, a gyakori köhögés, illetve a fokozódó köpetürítés. A COPD kialakulásának leggyakoribb oka a dohányfüst, illetve más mérgező gázok és porok belégzése, így a betegek nagy többsége a jelenlegi vagy egykori dohányosok közül kerül ki.  

A betegség első tünetei a reggeli köhögés, illetve a fokozott köpetürítés. A fő baj az, hogy a COPD-s betegek jelentős része csak évtizedekkel az első tünetek megjelenése után fordul orvoshoz, általában a fizikai terhelhetőség jelentős csökkenése, vagy a környezet számára egyre zavaróbb köhögés miatt.  

A dohányosok korai és rendszeres légzésfunkciós szűrése már akár 30 éves korukban felvetheti a COPD gyanúját, és a dohányzás korai abbahagyása révén lassítható a tüdő öregedése, a légzésfunkció romlása, és akár meg is előzhető a COPD kialakulása

– hangsúlyozta a tüdőgyógyász. A tünetek, elsősorban a nehézlégzés csökkentésére, illetve a betegek életét leginkább fenyegető súlyos állapotromlás vagy a tüdőrohamok megelőzésére ugyanis modern gyógyszerek állnak rendelkezésre. Ezek hatékonysága sem képes azonban ellensúlyozni a dohányzás káros hatásait, ezért a kezelés alapja mindenképp a dohányzás abbahagyása – figyelmeztetett Mucsi János, aki szerint a  helyes táplálkozás, a megfelelő vitaminpótlás (elsősorban a C és D-vitamin) egyaránt javítja az immunrendszer állapotát.

Kapcsolódó

Idegen szavak és kifejezések szótára járvány idejére

Mi a különbség a SARS-CoV2 és a Covid-19 között? Endémia vagy pandémia? Karantén, izoláció, lakhelyelhagyási tilalom, kijárási korlátozás - ez mind ugyanaz? A vírussal együtt egy rakás új szakkifejezés is megjelent a közbeszédben. Segítünk, hogy jól használja őket.

Ugyanakkor a COPD-s betegeknek különösen fontos, hogy minden évben megkapják a szezonális influenza elleni védőoltást és legalább egyszer a pneumococcus elleni vakcinát, amely életre szóló védelmet ad. A szakember szerint a rendszeres testmozgás, napi tízezer lépés megtétele segít a kondíció fenntartásában, és erről azoknak a súlyos COPD-betegeknek sem kell lemondaniuk, akik számára megnehezíti a mozgást a nehézlégzésük. Hörgőtágító gyógyszer belégzése után vagy hordozható oxigénpótlás mellett ugyanis a COPD-s betegek számára is biztosítható az önálló életvitelhez szükséges mobilitás.