Taksony
-2 °C
3 °C

„Mi már nem ápolunk, csak életet mentünk”

GettyImages-1221193116
2020.11.19. 18:15
Tízes skálán, ahol a tíz a teljes káosz, nagyjából nyolcason van az ellátórendszer, mondta el az Indexnek egy intenzív osztályon dolgozó szakápoló. A tavasz tapasztalatszerzésre jó volt, de van, amire nem lehetett felkészülni.

Kora délután van, egy nappal a kijárási korlátozás bevezetése után. Nehéz interjúhelyszínt egyeztetni, mert minden zárva van. Jobb híján egy bevásárlóközpont padján ülünk le. Az emberek jönnek-mennek, vásárolgatnak. Mindenkin van maszk. Rajtunk is. Gabinak talán már fel sem tűnik, sőt a rózsaszín unikornisos maszk kényelmesebb is az intenzív osztályon kötelező védőruházatnál. (Interjúalanyunk egy budapesti kórházban dolgozik intenzív osztályos szakápolóként. Nem szerette volna, ha felfedjük kilétét, ezért a nevét megváltoztattuk.)

A vörös vonalon túl

Ma már rutinosan veszi fel a védőruhát, ha másra nem, erre jó volt a tavaszi időszak. Akkor alig volt beteg, volt idő megismerni a helyzetet, tapasztalatot lehetett szerezni. Sok szempontból más volt akkor bemenni a betegekhez, azaz átlépni a vörös vonalat, ahonnan nem lehet csak úgy kijönni.

Tavasszal féltünk. Féltünk a vírustól, mert nem tudtunk róla semmit... de most más a helyzet. Most az a nehéz, hogy fogalmunk sincs, meddig tart, és mikor lesz vége. Csak azt látjuk, hogy jönnek a betegek.

Gabi másfél hónapja esett át a koronavírus-fertőzésen. Sima megfázásos tünetei voltak, akkor végeztetett tesztet, amikor hirtelen már nem érezte az ízeket. Szinte biztos benne, hogy nem a kórházban kapta el, hanem valahol az utcán, metrón, de az is lehet, hogy a gyerek vitte haza. A kórházban minden védőfelszerelés adott. Az a szabály, hogy egy ember öltözését két másik figyeli és felügyeli, így biztosan nem lesz hiba.

Figyelünk egymásra. Enélkül nem megy.

Ha beöltöznek, és átlépik a vörös vonalat, órákig nem tudnak egy pohár vizet sem inni. Ha hétkor kezdődik a műszak, akkor délig-fél egyig nem jönnek ki. Ez odabenn fel sem tűnik, folyamatos a munka, nincs megállás. Amikor kijönnek, leveszik a védőruhát, és leülnek, akkor döbbennek csak rá, hogy hány óra is van.

Ennyit bír a rendszer

A pörgés, a sok feladat alapvetően nem okoz problémát, bár azért nem ez a megszokott tempó. A kórházban békeidőben nagyjából 90 százalékos kapacitással működik az intenzív osztály. Ezek javarészt tervezhető esetek, jellemzően van idő minden feladatra. Most annyi pluszágyat, -gépet és -felszerelést állítottak be, amennyit csak lehetett, de egy ponton túl már nem lehet még egy ágyat betolni. Gabiék kórházában már nem lehetséges a kapacitás bővítése, ennyit bír az infrastruktúra. Emellett pedig egyszerűen nincs elég ember.

Normál esetben egy intenzíves nővér két beteget tud ellátni szakszerűen és megfelelő színvonalon. Most Gabiékra fejenként négy-öt beteg jut.

Az ellátás egyrészt a gyógyszerek adagolását, a gépek kezelését és a beteg folyamatos figyelését jelenti, másrészt az ápolást. A beteg pelenkázása, fürdetése, mozgatása is fontos feladat, hogy a felépülési időszak a lehető legrövidebb legyen. Arról nem szólva, hogy nem lehet csak úgy hazaküldeni a beteget, hiszen lehet, hogy még nem tud önállóan enni, vagy gyógytornára van szüksége, hogy lábra álljon. Ma erre lényegében nincs idő – mondja Gabi.

Mi már nem ápolunk, csak életeket mentünk.

S hogy megterhelő-e ez pszichésen? Egyrészt természetesen igen, másrészt egy intenzív osztályon dolgozó szakápoló nagyon sok mindent megtapasztalt már, sokkal jobban fel vannak vértezve, mint azok a kollégák, akiket ideiglenesen a Covid-osztályokra vagy az intenzívre irányítottak. Ők jellemzően segítik az intenzívesek munkáját, azaz a vörös vonalon kívül maradva dolgoznak, előkészítik a gyógyszereket, eszközöket. Mindenki megpróbálja a legjobban nyújtani, és egész hamar beletanul mindenki a munkába, de arra is külön kell figyelni, hogy odakint is minden rendben működjön.

Amivel nem lehet megbirkózni

Nem lehet hozzászokni ahhoz, hogy a békeidőhöz képest most minden kiszámíthatatlan. Van, aki megszenved a fertőzéssel, más simán túllép rajta. Mindettől függetlenül a fertőzés elmúltával a szövődmények sokszor rosszabbak lehetnek, mint maga a fertőzés. Gabira még most is rendszeresen rátör a légszomj, az egekbe szökik a pulzusa, pedig az átlagnál egészségesebb életmódot folytat.

Van, akinek a tüdeje öt nap után tiszta lesz, és mehet haza. Más meg két hónapig fekszik, és a Covid egyszerűen megeszi a tüdejét. A negyvenéves nem bírja, de a kilencvenéves felgyógyul. Sokszor fogalmunk sincs, ki miért éli túl, vagy miért nem – mondja.

Egyre gyakrabban előfordul, hogy azok, akik még maguknál vannak, amikor lélegeztetőgépre kerülnek, hazatelefonálnak elbúcsúzni. Mert nem tudják, mi lesz.

Erre még a legharcedzettebb szakápolók sincsenek felkészülve. És ha belegondolnak, hogy mi jöhet még, nem szűnik a nyugtalanságuk. Az valószínű, hogy az igazi sokk nem az intenzív osztályokat fogja érni. Egyszerűen oda annyi beteg fér, amennyi hely van, vagyis ha egy beteg távozik – meggyógyul, vagy a szervezete feladja a küzdelmet –, csak akkor jöhet a helyére másik.

Az igazán nagy nyomás a Covid-osztályokon és az SBO-n, azaz a sürgősségin lesz, ahová még hetekig ömleni fognak a betegek. És tényleg ömleni fognak, ez a fertőzötti adatokon látszik. Nagy átlagban minden ötödik fertőzött állapota válik súlyossá, és naponta nagyjából 4000 fertőzöttet regisztrálnak. Ez az elkövetkező napokban napi 800 új kórházi beteget jelenthet. Ha átlagosan tíz napot töltenek kórházban, az 8000 beteg egyszerre.

Egy tízes listán, ahol a tízes a teljes káosz, most úgy a nyolcas szint felett lehetünk

– mondja Gabi. Más kórházakban lehet, hogy van még hely, és talán lehet még helyet felszabadítani. Valamennyit biztosan. De emberből nagyon kevés van. Kétszer ennyi kéne.

Ha ennek egyszer vége lesz

Ehhez képest jövőre lehet, hogy feleennyi sem lesz. Az új munkaszerződéseket ugyanis nagyon sokan nem akarják vagy nem is fogják aláírni. Gabi még nem tudja, hogy fog dönteni, mindenesetre két dolog biztos: az egyik, hogy nem szívesen írnának alá olyan szerződést, amely tiltja a másodállás vállalását, és amelyet később a munkáltató egyoldalúan módosíthat átvezénylés címszóval. Arról nem beszélve, hogy azt sem lehet tudni, pontosan ki dönthet adott dolgozó átvezényléséről: ez vajon kórházi kompetencia lesz, vagy minisztériumi?

A másik, ami biztos, hogy ez a jövő kérdése. Most még azok sem mennek sehova, akik már tudják, hogy nem kérnek ebből az egészből. Mert akárhogyan is döntsenek, akárhová is menjenek dolgozni a szakápolók, addig szinte biztos, hogy egy lépést sem tesznek, amíg az utolsó covidos betegüket el nem látták.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: John Moore / Getty Images Hungary)