Minimálbér: egységes követeléssel készülnek a szakszervezetek

2020.11.19. 19:38

Sikerült egyezségre jutniuk a szakszervezeti konföderációknak abban, hogy hány százalékos emelést szeretnének elérni a jövő évi minimálbér és bérminimum mértékéről szóló november 24-i tárgyalási fordulón – mondta az MTI-nek Mészáros Melinda, a Liga elnöke. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkavállalói oldalát képviselő konföderációk – a Liga, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetsége – a munkabérek reálértékének növelését szeretnék elérni, akár a dolgozók keresetét terhelő járulékok, adók csökkentése révén is, mivel ez is növelheti a nettó béreket. 

Az elnök szerint a mostanihoz hasonló nehéz helyzetben még sem a munkáltatói, sem a munkavállalói oldal nem volt. A koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatásai miatt még nem lehet tudni, hogy mi várható 2021-ben, illetve, hogy a járvány mely ágazatokat érinti majd hosszú távon a legkritikusabban.

Kapcsolódó

Minimálbér: fényévnyi távolságra vannak a megállapodástól

Novemberben aligha jutnak megegyezésre a munkaadók és a szakszervezetek.

Beszélt arról is, hogy ugyan abban már megegyeztek a felek, hogy a korábbiaktól eltérően csak egy évre szóló bérmegállapodást kötnek, de a szakszervezetek szerint ebben már azt is rögzíteni kell, hogy a következő években milyen szintre akarják emelni a minimálbért és a garantált bérminimumot. 

A vállalkozásoknak kiküldött kérdőívekre érkezett válaszok alapján általános a bizonytalanság a munkáltatók körében a járvány várható gazdasági hatásaival kapcsolatban, épp ezért többségük béremelésben nem is gondolkodik 2021-re – derült ki Zs. Szőke Zoltán, az  Áfeosz-Coop Szövetség elnöke szavaiból. Az MTI-nek elmondta azt is, hogy a szövetségükhöz tartozó vállalkozások foglalkoztatási problémákat nem jeleztek, hiszen a kiskereskedelmi szektor a válság egész ideje alatt működött. Számukra a nehézséget a járvány elleni védekezéssel összefüggő plusz költségek okozták.

Közölte azt is, hogy

mivel a vállalkozások kedvező gazdasági változások esetén tudnak csak bért emelni, ezért nem is biztos, hogy január 1-től következik majd be a béremelés.

A munkáltatói oldal szerint alapvetően a  keresetek reálértékének a megőrzése, másrészt pedig minél több munkahely megvédése lehet a bértárgyalások alapja. Kedvezően értékelte azt is, hogy Palkovics László innovációs miniszter személyesen kívánja figyelemmel kísérni az egyeztetéseket. Zs. Szőke Zoltán a reményét fejezte ki, hogy a kormány a javaslatával segíteni fogja, hogy a bértárgyalásokon érdemi megállapodás szülessen.