Nyíregyházán is elstartolt a zöld busz program

2020.11.19. 08:08

Az első,  a debreceni helyszín és az azt követő békéscsabai bemutatkozás után Nyíregyházán folytatódik a zöld busz mintaprojekt, amelynek keretében most december közepéig az országban elsőként egy holland  Ebusco demóbusz áll forgalomba a szabolcsi megyeszékhelyen.

A CS-Process Mérnöki Kft. közreműködésével érkezettjármű egyetlen feltöltéssel minimum 300 kilométert képes megtenni, de az üzemi körülményektől függően a hatótáv ennél jóval több, akár 450 kilométer is lehet. 

ebusco 2.PNG
Fotó: Szarka Lajos / ITM

Ami még különleges ebben a buszban, hogy fékezéskor a termelt energiát visszatölti az akkumulátorba, és ezzel is hozzájárul a menetidő meghosszabbításához 

– mondta el Lakatos István, a cég stratégiai és gazdasági igazgatója.

A tesztjárat egy hónapon átteljesít szolgálatot a Volánbusz kezelésében, amely maga is igyekszik élen járni az innovációban. Legutóbb az első tisztán elektromos hajtású autóbusz vásárlásáról írtak alá megállapodást. Ami persze, valljuk be, csepp a tengerben.  A legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó ágazatnak számító közlekedés zöldítésének alapvető eleme, hogy teljesüljön a párizsi klímamegállapodásnak megfelelő vállalás, vagyis hogy az Európai Unió beleértve Magyarországot is 2050-ig klímasemlegessé váljon.  Az Orbán-kormány tíz év alatt 36 milliárd forint támogatást biztosít elektromos meghajtású autóbuszok vásárlására, az eredetileg tervezett 20 százalékos támogatásnál akár nagyobb mértékű hozzájárulással is. A következő európai uniós költségvetési időszakban célzottan is nagyobb összeget kap a közlekedés zöldítése, ami a hazai kormányzati támogatással együtt lehetővé teszi, hogy egy évtized alatt a magyar buszállomány felét le lehessen cserélni.

A klímacélnak az elérése 2050-ben egy kulcspozíció, ugyanis a városi közlekedésben talán azok az elektromos buszok egy idő után majd átveszik a vezető szerepet, amelyeket most bemutattak

mutatott rá Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.

Jelenleg  a teljes magyar autóbuszpark életkora 16 év körül mozog, de akad ennél lényegesen öregebb jármű is a BKV és a Volán kötelékében, a korelnök egy 1983-as gyártású Ikarus 260-as Évente félezer autóbuszt kellene újra cserélni ahhoz, hogy elérjük a nyugat-európai országokéhoz hasonló átlagéletkort a buszközlekedésben. 

Szinte a két kezünkön meg lehet számolni, hány környezetbarát jármű fut a tömegközlekedésben: Budapesten csak a Várba és a Gellérthegyre járó elektromos Modulók ilyenek, Salgótarján egy BYD-vel büszkélkedhet, míg Pécs 10-et vesz a kínai vállalat Komáromban összeszerelt buszaiból. 

A Greenpeace tavalyi mérése szerint egy buszmegállóban nagyjából háromszor akkora volt a nitrogén-dioxid koncentrációja, mint másutt, és a légúti, valamint szív- és érrendszeri betegségeket okozó anyag szintje a mérési idő kétharmadában az egészségügyi határérték felett volt. 

greenpeace.png
Fotó: Greenpeace

Így aztán igazán  távolinak tűnik az a fényes jövő, amelyet Áder János  köztársasági elnök  vázolt fel a New York-i klímacsúcson, miszerint  Magyarországon 2030-ra minden  25 ezer főnél nagyobb városban már csak elektromos buszokat fognak használni.