Katalin
-2 °C
3 °C

Hetvenöt éve kezdődött a nürnbergi per – Náci fővezérek a vádlottak padján

GettyImages-515177912
2020.11.20. 17:09
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. november 20-án vette kezdetét a nürnbergi per, amelynek során a győztes hatalmak által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött náci Németország vezetőinek felelősségét vizsgálta a második világháború rémtetteiben.

A történelemben először vonták büntetőjogi felelősségre támadó háború indításáért egy legyőzött ország vezetőit. A nürnbergi per mintául szolgált a nemzetközi jogban: 1998-ban fogadták el az államok – a délszláv és a ruandai vérengzések felelőseit megbüntető nemzetközi bíróságok tapasztalatai nyomán – a népirtás, háborús és emberiesség elleni bűnök megtorlására a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot alapító római statútumot. Köztük Magyarország is, de a hazánk által is aláírt, majd ratifikált alapító okmányt

máig nem sikerült a magyar jogrendszerbe formálisan is beiktatni,

azaz törvénnyel kihirdetni.

1943 őszén Molotov szovjet, Hull amerikai és Eden brit külügyminiszter Moszkvában aláírták a Háromhatalmi nyilatkozat a kegyetlenkedésekről című dokumentumot, amelyben felidézve a hitleri uralom által elkövetett vérengzéseket, mészárlásokat és hidegvérrel végrehajtott tömeges kivégzéseket, kilátásba helyezték a háborús bűnösök megbüntetését:

Azok pedig, akik eddig még nem mocskolták be kezüket ártatlanok vérével, óvakodjanak attól, hogy csatlakozzanak a bűnösök soraihoz, mert a három szövetséges hatalom teljes biztonsággal a világ legtávolabbi búvóhelyéig üldözni fogja őket, és kiszolgáltatja őket vádlóiknak, hogy elvegyék igazságos büntetésüket. Fenti nyilatkozat semmiképpen sem érinti azoknak a főbűnösöknek az esetét, akiknek bűncselekményei nincsenek földrajzilag helyhez kötve, és akiket a szövetséges országok kormányai együttes döntésének megfelelően fognak megbüntetni.

Cordell Hull amerikai külügyminiszter a moszkvai értekezleten a rögtönítélő bíróság lehetőségét is felvetette:

Ha kedvem szerint tehetnék, akkor Adolf Hitlerrel, Benito Mussolinivel, Tódzsóval és fő cinkosaikkal nem sokat teketóriáznék, hanem rögtönítélő bíróság elé állítanám őket. És másnap virradatkor bekövetkezne egy történelmi közjáték.

Háborús bűnök és főbűnösök

A második világháború befejezése után a szövetségesek korábbi elhatározásuknak megfelelően intézkedtek a náci háborús főbűnösök felelősségre vonásáról, illetve az ahhoz szükséges nemzetközi jogszabályok megalkotásáról.

Képviselőik 1945. augusztus 8-án Londonban aláírták azt az egyezményt, amelynek melléklete tartalmazta a Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmányát, felsorolva – a nemzetközi jog történetében először – a háborús bűnöket:

  • béke elleni bűncselekmény: a nemzetközi szerződéseket, egyezményeket vagy garanciákat sértő agresszív háború tervezése, előkészítése, kezdeményezése vagy folytatása, illetve az olyan közös tervben vagy összeesküvésben való részvétel, amely az előzőek megvalósítására jött létre;
  • háborús bűncselekmény: a háború jogának vagy szokásainak a megsértése, különösen a megszállt területen élő vagy tartózkodó polgári lakosság tagjainak megölése, bántalmazása, rabszolgamunkára fogása vagy bármilyen más célból történő áttelepítése; a hadifoglyok vagy tengeren tartózkodó személyek megölése vagy bántalmazása; túszok kivégzése, köz- vagy magántulajdon fosztogatása, illetve városok, falvak katonai szükséglet által nem indokolt önkényes elpusztítása vagy lerombolása;
  • emberiesség elleni bűncselekmény: bármely polgári lakosság tagja ellen a háború előtt vagy alatt elkövetett emberölés, kiirtás, rabszolgaságba taszítás, áttelepítés és embertelen cselekedetek, valamint a Nemzetközi Katonai Törvényszék hatáskörébe tartozó más bűncselekmény végrehajtása során vagy azzal összefüggésben politikai, faji vagy vallási alapon történő üldözés, függetlenül attól, hogy sérti-e az elkövetés országának jogát.

Az ENSZ első közgyűlésen, 1946. december 11-én fogadták el azt a határozatot, amely megerősítette a nemzetközi jognak a Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmányában és ítéletében elismert elveit. A legfontosabb „nürnbergi elvek”:

  • a személyes felelősség elve: bármely személy, aki olyan cselekményt követ el, amely nemzetközi bűncselekménynek minősül, azért felelős lesz és büntetéssel sújtható;
  • a belső jogi minősítés irrelevanciája: az a tény, hogy a belső jog nem állapít meg büntetést olyan cselekményre, amely nemzetközi jog szerinti bűncselekménynek minősül, nem mentesíti az ilyen cselekményt elkövető személyt a nemzetközi jog szerinti felelőssége alól;
  • a hivatalos minőség irrelevanciája: az a tény, hogy a nemzetközi jog szerinti bűncselekményt elkövető személy állam- vagy felelős kormányfőként járt el, nem menti őt ki a nemzetközi jogi felelőssége alól;
  • az ún. Führerprinzip elvetése: az a tény, hogy az elkövető a kormányának vagy felettesének utasítása alapján járt el, nem menti fel őt felelőssége alól, amennyiben eltérő erkölcsi választása valójában lehetséges volt;
  • a tisztességes eljáráshoz való jog: bármely, nemzetközi jog szerinti bűncselekményt elkövetésével vádolt személynek joga van a tisztességes eljáráshoz a tények és a jog megállapítására.

Hitler, Goebbels és Himmler nélkül

Nagy vita alakult ki a felek között, hogy hol, melyik városban legyen a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék. A szovjetek Németországot, azon belül is a fővárost, Berlint szorgalmazták, míg külföldi helyszínnek Londont tudták volna elfogadni. Az amerikaiak viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy a helyszín az amerikai zónában legyen, és a britek is támogatták őket abban, hogy Münchenben vagy Nürnbergben rendezzék meg a tárgyalást.

Végül a sok felkeresett város közül Nürnberget találták a leginkább alkalmas helyszínnek, mert a per kezdetéig a helyi Igazságügyi Palotát rendbe lehetett hozni a tárgyalás lebonyolítására, a monumentális épület mögötti börtön pedig alkalmasnak látszott a vádlottak fogva tartására.

Nem egészen a terveknek megfelelően alakult a vádlottak névsora. Hiszen 

nem kerülhetett a törvényszék elé Adolf Hitler, a „Führer”, a náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels és az SS főnöke, Heinrich Himmler sem, akik öngyilkosok lettek a felelősségre vonás előtt.

A négy főügyész – az amerikai Robert Jackson, a francia François de Menthon, a szovjet Roman Rudenko és a brit Hartley Shawcross – az 1945. október 6-án benyújtott vádiratukban háborús bűnök miatt összesen huszonnégy náci katonai, politikai és gazdasági vezető ellen emeltek vádat, és hét szervezetet vádoltak meg azzal, hogy jellegüket tekintve háborús bűnösök.

A vádlottak padjára azonban csak huszonegyen ültek,

ugyanis Robert Ley, a Német Munkafront vezetője a per kezdete előtt öngyilkosságot követett el, Gustav Krupp gyáros ellen egészségi állapota miatt beszüntették az eljárást, míg Martin Bormannt, Hitler bizalmasát nem sikerült elfogni.

A vádlottakat az Igazságügyi Palota háta mögötti börtönben helyezték el, körülbelül háromszor négy négyzetméteres cellákban, amelyekben mindössze egy priccs, egy kis szék és egy asztalka alkotta a bútorzatot. Ezek lábait a padlóhoz erősítették. Az ablakok a börtönudvarra néztek, az ajtókra szerelt kis ablakokon át pedig a rabokat figyelték. Ezalól csak a zárkákban kialakított WC-k voltak kivételek.

Ennek a későbbiekben azért lett jelentősége, mert Hermann Göring, a legmagasabb rangú nürnbergi vádlott, akit tizenegy társával együtt halálra ítéltek, az akasztásra kijelölt nap előtt a WC-jében egy ciánkapszulával megmérgezte magát.

A foglyokat reggel nyolckor ébresztették, és miután kitakaríttatták velük zárkáikat, egyesével kísérték át őket az Igazságügyi Palotába. Az utat egy föld alatt kialakított folyosón tették meg. A tárgyalásokat általában kilenckor kezdték meg, majd ebédszünet után folytatták.

Tizenötezer oldal jegyzőkönyv

A per 1945. november 20-án kezdődött a zsúfolásig megtelt tölgyfa borítású 600-as teremben. A bírói testületet a brit Geoffrey Lawrence elnökletével a négy hatalom által delegált tagok és azok helyettesei alkották.

A vádirat négy vádpontból állt:

  1. béke elleni bűncselekmények (támadó háború előkészítése, megindítása és folytatása nemzetközi egyezmények és megállapodások megsértésével);
  2. emberiesség elleni bűncselekmények (kivégzések, deportálások, népirtás);
  3. háborús bűncselekmények;
  4. „közös terv vagy összeesküvés” az előzőekben felsorolt bűncselekmények elkövetésére.

Robert Jackson amerikai főügyész a szemtanúk vallomásai helyett a nácik saját feljegyzéseire és dokumentumaira építette érvelését. Kevés ideje maradt a felkészülésre, mert a holokausztról szóló teljes tényfeltáró anyagot, a felelősök megnevezésével együtt, csak pár nappal a tárgyalás kezdete előtt vehette kézbe.

Ezek a bizonyítékok és vallomások képezik egyébként ma is a holokauszttal kapcsolatos tényismeretek nagy részét, benne az auschwitzi halálgyárról, a varsói gettó elpusztításáról, a zsidó áldozatok számának becsléséről szóló információkat is.

A bíróság 236 tanút hallgatott meg, több mint háromszázezer írásbeli tanúvallomást dolgozott fel, 5330 okmányt gyűjtött be és tizenötezer oldal jegyzőkönyv készült. A pert óriási érdeklődés kísérte világszerte, a helyszínről 350 újságíró tudósította az eseményeket.

Tizenkét halálos ítélet

Az ítéletet 218 tárgyalási nap után, 1946. október 1-jén hirdették ki. Tizenkét vádlottat (Hans Frankot, Wilhelm Fricket, Julius Streichert, Alfred Rosenberget, Ernst Kaltenbrunnert, Joachim von Ribbentroppot, Fritz Sauckelt, Alfred Jodlt, Wilhelm Keitelt, Arthur Seyss-Inquartot és Hermann Göringet, valamint távollétében Martin Bormannt) halálbüntetésre, hármat (Rudolf Hesst, Walter Funkot és Erich Readert) életfogytiglani szabadságvesztésre, négyet (Karl Dönitzet, Baldur von Schirachot, Albert Speert és Konstantin von Neurathot) tíz és húsz év közötti börtönbüntetésre ítéltek, míg három személyt (Hjalmar Schachtot, Franz von Papent és Hans Fritzscht) felmentettek.

Ami a hét perbe fogott szervezetet illeti, a törvényszék felmentette a német kormányt, a náci párt rohamosztagát (SA) és a hadsereg főparancsnokságát, de bűnös szervezetnek mondta ki a politikai rendőrséget (Gestapo), a titkosszolgálatot (SD), az NSDAP vezető testületét és katonai szervezetét (SS).

Miután Bormannt távollétében ítélték halálra és Göring október 15-én öngyilkos lett,

október 16-án tíz elítéltet akasztottak fel.

Az Egyesült Államok 1946 és 1949 között saját illetékességi körében még további tizenkét pert (köztük a Krupp-pert) rendezett Nürnbergben 199 vádlott ellen, akik közül harminchatot ítéltek halálra.

Államférfiak mint köztörvényes bűnözők

A történészek szerint azért is jelentős volt a nürnbergi per, mert 

a történelemben először vontak felelősségre köztörvényes bűnözőként olyan államférfiakat, akik bűnösök voltak agresszív háború előkészítésében, kirobbantásában, megszegték a nemzetközi jog normáit és azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeket annak idején Németország is aláírt.

Az eljárást számos kritika is érte. Egyes szakemberek sérelmezték, hogy a bíróság ex post facto ítélkezett (vagyis visszamenőleg olyan cselekményeket szankcionált, amelyeket elkövetésük idején nem büntetett törvény), de a legtöbben azt kifogásolták, hogy a per részrehajlóan bánt a szövetségesekkel, és elmulasztotta az ő bűneik megtorlását.

A bírálatokra reagálva Robert Jackson amerikai főügyész megjegyezte:

A perbe fogottak vétke nem az volt, hogy a háborút elvesztették, hanem az, hogy elkezdték.

Kardos Gábor nemzetközi jogász szerint a nürnbergi perben „a győztesek szándéka a vesztesek háborús bűnöseinek felelősségre vonása volt”: semleges országok polgárait nem vonták be az eljáró nemzetközi törvényszék munkájába, néhány szövetséges katonai vezetőt pedig legalább jelképesen saját országa hadbíróságának kellett volna perbe vonnia.

Egy elfekvő törvényjavaslat

A nürnbergi törvényszék, valamint az 1990-es évek délszláv és a ruandai vérengzések felelőseit megbüntető nemzetközi bíróságok tapasztalatai nyomán jutottak arra az államok, hogy 1998-ban elfogadják a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot alapító római statútumot népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetőire.

Kovács Péter, akit 2015-ben választottak meg kilenc évre a hágai büntetőbíróság tagjának, nagyon fontosnak nevezte az ún. kiegészítő joghatóság vagy komplementaritás elvét. Ez azt jelenti, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság akkor jár el, ha népirtás, emberiesség elleni bűncselekmény vagy háborús bűncselekmény történik, de vagy elmarad a hazai felelősségre vonás, vagy csak látszólagos, a cselekmény súlyát el nem érő, formális elmarasztalások történnek.

A magyar büntetőbíró szerint

a római statútumnak és a Nemzetközi Büntetőbíróság előtti eljárásoknak – a nürnbergi történelmi hagyaték alapján – a legfőbb célja, hogy tudatosítsa, a különböző rangú parancsnokok, katonai és rendőri vezetők is felelősségre vonhatók, ha elősegítették, pártolták vagy banalizálták ezeket a bűncselekményeket és nem léptek fel elkövetőikkel szemben.

A magyar parlament tizenkilenc éve megerősítette a római statútumot a 72/2001. (XI. 7.) OGY-határozattal, és ennek nyomán a megerősítő okirat letétbe helyezése 2001. november 30-án megtörtént. 2002. július 1-jén a római statútum hatályba lépett.

Ugyanakkor nincs észszerű magyarázata annak, hogy a Magyarország által is aláírt, majd ratifikált alapító okiratot miért 

nem sikerült azóta sem a magyar jogrendszerbe formálisan beléptetni, azaz törvénnyel kihirdetni.

Pedig a T/383. számú törvényjavaslat régóta ott fekszik a képviselők előtt, akik 2016. május 25-én le is zárták az indítvány általános vitáját, de a részletes vitát azóta sem kezdték meg.

(Borítókép: A nürnbergi per 1946-ban. Fotó: Bettmann / Getty Images)