Operatív törzs: így zajlik majd az országos tömeges tesztelés

2020.11.20. 12:13

A mai rendhagyó reggeli koronavírus-adatokról szóló tájékoztatót követően az operatív törzs is megtartotta a napi tájékoztatóját. György István, a a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára nyitotta a tájékoztatót a szociális dolgozók pénteki nappal indult, majd a jövő héttől a bölcsődékkel, iskolákkal és egészségügyi intézményekben tömeges teszteléssel kapcsolatos információkkal. Mint mondta,

a rendszeres tesztelés keretében összesen 16 691 helyszínen mintegy 371 ezer embert vizsgálnak majd rendszeresen antigénalapú gyorstesztekkel. 

Ez egyébként 1742 bölcsődei, 4386 óvodai, 8694 iskolai és 1869 szociális intézményi telephelyet jelent. 

Az egészségügyi és szociális intézményekben saját hatáskörben, eszközökkel végzik el a tesztelést, az egyetemi hallgatók csak ott segítenek be, ahol nincs üzemorvos. A bölcsődékben, iskolákban és szociális intézményekben pedig az egyetemi hallgatók bevonásával létrehozott tesztcsapatok hajtják végre a mintavételeket. Az említett intézményekben dolgozók számára önkéntes lehetőség a tesztben való részvétel az államtitkár szerint, de kérik, hogy mindenki teszteltesse le magát. Feljegyzik, hogy ki nem vetette alá magát a tesztnek. 

A pozitívnak bizonyult dolgozóknak azonnal értesítenie kell a háziorvosukat, és nem végezhetnek munkát. 

Megyei szinten a fővárosi és megyei kormányhivatal koordinálja a tesztelést. Országszerte mintegy 1000 mintavevő csapatot indítanak majd el alapvetően a hét öt munkanapján, bár a bentlakásos szociális intézményekben a hét végén is folytatódhat a mintavétel. 

Az egyetemek 2-2 hallgatót, a kormányhivatalok egy adminisztrátort és gépkocsivezetőt biztosítanak, illetve a logisztikai hátteret, a napi étkeztetést, a szállást, valamint a védőfelszerelést. Mivel most nem a háziorvos által rendelt Covid-gyanús esetekről van szó, ezért a tesztelést védőfelszerelésben kell végezni: ez arcvédő pajzsot, FFP2-es maszkot és kesztyűt takar az államtitkár szerint. 

Ahol a járvány miatt digitális oktatást rendeltek el, vagy amely intézményt bezártak, ott nem lesz tesztelés.

Naponta határozzák meg, hogy hova, hány helyre kell és lehet eljutni, de alapesetben egy egység naponta legalább 3 intézménybe kell hogy eljusson.

Az egyetemi hallgatók számára ez kéthetes elismert gyakorlatot jelent, 2 hetente cserélik a csapatokat. Tanulmányi előmenetelüket nem befolyásolja a tesztelés. Emellett a hallgatók térítést is kapnak. A hallgatókat elsődlegesen a tartózkodási címük, állandó lakcímük szerinti megyékbe rendelik ki. Oktatófilmmel készítik fel a tesztelésre a hallgatókat. 

Kiss Róbert
Kiss Róbert
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese a tájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt 24 órában 345 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök a különféle maszkviselési szabályok megsértése miatt, ebből 290-en a 10 ezer fő feletti településekre vonatkozó önkormányzati előírásokat hagyták figyelmen kívül. A járőrök 94 embert figyelmeztettek, 135 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, és 70 szabálysértési feljelentést tettek. 

A kereskedelmi és vendéglátóipari egységekre vonatkozó nyitvatartási szabályok megsértése miatt 322 fővel szemben intézkedtek. Az elmúlt 24 órában hat létesítményt zárattak be ideiglenesen, ötöt a fővárosban – például egy újpesti pékséget, egy üzletet a Fehérvári úti vásárcsarnokban, és két erzsébetvárosi egységet, egy pénzváltót, illetve netkávézót, valamint egy XV. kerületi sörözőt. Átlagosan 7 napra került lakat a szabályszegő létesítményekre. 

A kijárási tilalom miatt 327 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, ebből csak egy volt eltévedt kutyasétáltató, a többi tényleg megszegte a tilalmat.

A tranzitszabályok megsértése miatt 66 intézkedést hoztak. 

Hatósági házi karantént 16 874 esetben a helyszínen ellenőriztek a rendőrök. Az elmúlt egy napban 7671 új karantént rendeltek el, ezzel 42 241-re emelkedett az elkülönítésre kötelezettek száma. A házi karanténellenőrző mobilappot 3907-en vették igénybe. 

Az alezredes beszámolt annak a háromfős, gumikesztyűkkel és egyéb védőeszközök kereskedelmével trükköző banda lekapcsolásáról is, amely tavasz óta összesen mintegy 10 millió forinttal károsította meg a potenciális megrendelőit az előlegként elkért összegekkel. 

Kiss Róbert külön is felhívta a hatósági házi karanténra kötelezettek figyelmét

a mobilapplikácós karantén-ellenőrzés előnyei mellett arra is, hogy a legutóbbi jogszabály-módosítás után, akinél a használatának technikai feltételei adottak, annál kötelezővé teszi az alkalmazását. 

Ez ugyanis amellett, hogy tehermentesíti a rendőröket, a felhasználóknak is kényelmes, mivel nincs személyes kontaktus, további fertőzésveszély. A kérdőíveket ugyan nem kötelező kitölteni, de aki megteszi, az a saját háziorvosa dolgát könnyíti meg, mivel ő is hozzáfér az abban rögzített adatokhoz, ami segítheti a kezelést is. Az alezredes ismertette az applikáció használatát is, amiről bővebben a hazikaranten.hu oldalon is lehet tájékozódni.