Szarvas fideszes polgármestere: Úgy kell kezelni a covidosokat, mint a leprásokat

2020.11.20. 11:19 Módosítva: 2020.11.20. 12:47

A Szarvas TV nemrég meginterjúvolta a város polgármesterét, amelyben Babák Mihály meredek kijelentésre ragadtatta magát.

Aztán hogyha kiderül, hogy valaki covidos lett, mert megvan a tesztje, vagy karanténban van, akkor úgy kell kezelni, mint a leprást! Bocsássanak meg a kifejezésért...

– mondta. 

Babák Mihály a koronavírusos betegekről - 2020.11.18.

 (A teljes beszélgetést itt lehet megtekinteni.)

Babák Mihály nem először tesz kifogásolható megjegyzéseket önkormányzati testületi ülésen. Februárban egy szexista megjegyzéssel hívta fel magára a figyelmet, amikor az egyik ellenzéki képviselőnő szóvá tette, hogy nem hallani rendesen, amit mond, majd megkérte, hogy hajoljon közelebb a mikrofonhoz.

Erre a polgármester visszaszólt az azóta elhíresült mondataival:

Maga engem nem hall?! Hát, ne haragudjon meg, de nem rakom a számba. Ez nőnek jobban áll, mint nekem, úgyhogy nem csinálom.

Babák Mihály utólag az ATV-nek adott interjújában az eset után elnézést kért mindenkitől, akit esetlegesen megbántott, és nagyon ostoba beszólásnak nevezte később megjegyzését. Azt is elmondta, ez nem az ő stílusa, és azóta megnyugtató módon új mikrofonokat is beszereztek.

Legutóbb pedig a tanári testi fegyítést nevezte kedves hagyománynak. Mindez úgy került napirendre, hogy a város egyik testületi ülésén Fülöp Mihály, a debreceni Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület elnöke mondott beszédet, majd erre válaszul Babák Mihály elmondta, hogy számos olyan pedagógus van, akire nagyon boldogan tud emlékezni.

Ekkor említi két idős tanára nevét, akiket azért nem fog sosem elfelejteni, 

mert kaptam tőlük egy kis fizikait is alkalmasint. De úgy gondolom, az emberneveléshez azért nem árt, ha az ember ilyet is kap. És az a kedves lehetőségem van, hogy ebben a városban vannak olyan pedagógusok, akik ezt szívvel-lélekkel ápolják

– fogalmazott az ülésen Babák Mihály, fideszes szarvasi polgármester, aki 1998 és 2014 között országgyűlési képviselő is volt.

FRISSÍTÉS:

Lefotózott A4-es papírra nyomtatott közleményt juttat ott el szerkesztőségünkbe Babák Mihály szarvasi polgármester reagálásként mai cikkünkre. Megszólítás nélküli levelét a maga teljes valójában közöljük.