Antal, Antónia
-6 °C
-2 °C

DK: női kvótát a nagyobb cégek igazgatóságában

2020.11.23. 14:49

A Demokratikus Koalíció újra benyújtja azon törvényjavaslatát, amely szerint a nagyobb cégek igazgatóságában vagy felügyelőbizottságában a tagok legalább egyharmadának nőnek kell lennie. Arról, hogy mely számít „nagyobb” cégnek, nem ír a DK közleménye. 

A DK korábban már többször kezdeményezte a női kvóta magyarországi megvalósulását, de azt napirendre sem vették az Országgyűlésben, olvasható a párt közleményében. 

A közleményben azt is írja a Gyurcsány Ferenc vezette párt, hogy szerintük a női kvótát fokozatosan, először az állami vállalatoknál kellene bevezetni. Kiemelik továbbá, hogy „a statisztikák azt mutatják, hogy azok a cégek jobban teljesítenek, ahol a nőket is bevonják a döntéshozatalba”. 

Mi, európai magyarok hiszünk abban, hogy a nőknek az élet minden területén ugyanolyan helyük van, mint a férfiaknak, és harcolni is fogunk ezért az álkonzervatív, komondoros, isztambuli egyezményt elutasító Orbán-rezsimmel szemben.

– közli a DK.