Timót, Xénia
3 °C
6 °C

Vírus ellen hatásosnak mondott hamisítványt árult a neten

2020.11.23. 11:33

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki engedély nélkül, 

gyógyszerként forgalmazott egy háztartási hipóhoz hasonló hatású készítményt

– tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, hogy a férfit gyógyszerhamisítás bűntettével vádolja a Csongrádi Járási Ügyészség.

A Csongrádon élő férfi 2017 augusztusában Romániában alapított céget, többek között gyógyszerkészítmények gyártására. A vádirat szerint a vállalkozás nevében magyar nyelvű webáruházat hozott létre, kapcsolattartóként magát megjelölve. A weboldalon

egy konyhasót, sósavat és citromsavat tartalmazó oldatot hirdetett,

amely állítása szerint „a maláriát 48 óra alatt kiirtja a szervezetből”, az influenzát, a baktériumokat és a vírusokat is végérvényesen eltávolítja, valamint alkalmas más fertőzések, betegségek megelőzésére és kezelésére is.

Az ügyben – a WHO felhívását követően és egy magánszemélynek a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz érkezett bejelentése után – az országos tisztifőorvos tett feljelentést. A WHO felhívása szerint a szert 2010 után másodszor forgalmazzák, és több országban káros hatások léptek fel, ezért a forgalomba hozatala közegészségügyi veszélyt hordoz. Ugyancsak bejelentéssel élt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet is, kiemelve, hogy valójában a háztartási hipóhoz hasonló hatású készítményről van szó.