Koronavírus győzte le Böröndi Tamást

A koronavírus áldozata lett a hatvanöt éves korában meghalt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója. 

Böröndi Tamás a Szomszédok című teleregénynek is köszönhette népszerűségét, a sorozatban 1989–99 között tanárt alakított, és a leggyakrabban Ivancsics Ilona, Jutka oldalán tűnt fel a képernyőn. Mint megírtuk, a teátrum Facebook-oldalán osztotta meg az igazgató halálhírét: Böröndi Tamás gyászolja felesége Götz Anna, ikerlányai, 88 éves édesanyja, kollégái és azok a milliók, akiknek életében mosolyt csalt az arcára. A Blikk úgy tudja,

Böröndi Tamás koronavírussal küzdött.

Ezt a színház sajtóreferense, Kristóf Hajnalka megerősítette a lapnak.

Nem küzdött semmilyen alapbetegséggel, makkegészséges és életerős volt, amikor elkapta a fertőzést

– mondta. A Ripost szintén arról ír, hogy a legendás színész 19 napig feküdt kórházban, ahol lélegeztetőgépen tartották, azonban a szervezete hétfő este feladta a harcot. 

Csutka István, a debreceni Csokonai Színház volt igazgatója az ATV Start Plusz című műsorában azt mondta: szeretett kollégája közel három hétig küzdött a vírussal.

Tamás 19 napja volt kórházban és harcolt keményen. És amikor nézem azt a csoportot, amit Anna, Götz Anna, a felesége létrehozott, hogy küldjük az energiát Tamásnak, akkor is látom özönleni rá az üzeneteket. Hány ember volt, aki szerette...

– mondta a volt direktor. Megrendülve írt a színház Facebook-oldalára a Nemzet Színésze, Bodrogi Gyula is, mint fogalmazott, 20-30 együtt töltött év lesz egy perc alatt múlt idő.

Ez hihetetlen, lehetetlen és igazságtalan! Tudom, hogy ez az élet, az élet, amibe minden belefér. De nem! A halál nem! Ez a halál nem fér bele. Nyugodj békében, Tamás, mi nem felejtünk el

– fogalmazott Bodrogi Gyula. 

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Minden nyolcadik magyar munkavállalót elbocsátották a koronavírus-járvány egy éve alatt

A bizonytalanság és a szórakozás hiánya okozza a legnagyobb problémát az embereknek.

április 6., 12:42

  • Gazdaság
Már csak Magyarország szerint veszélyes drog az orvosi kannabisz

Magyarország szerint a kannabisz orvosi kategóriába sorolása csak növelné a már amúgy is súlyos drogfogyasztást.

április 6., 05:57

  • Belföld
Ajándék hamburgerrel és gyrosszal köszönik meg a mentősök munkáját a gyorséttermek

Sokan felháborodtak, amiért feljelentettek egy mentőst, hogy megállt hamburgert venni.

április 7., 19:17

  • Külföld
Putyin módosította a választási törvényt, 2036-ig maradhat hatalmon

A 68 éves államfő 21 éve áll Oroszország élén.

április 5., 16:52

  • Gazdaság
Így kívánnak szép ünnepet a Bethesda Gyermekkórház munkatársai

A nehéz helyzetben vidám videóval csalnak boldogságot az emberek szívébe húsvétkor.

április 4., 10:02