Fényes nappal késsel rabolt a buszon, hamar kattant a bilincs

2020.11.26. 08:37

Őrizetbe vettek a rendőrök egy húszéves férfit, aki fényes nappal, késsel rabolt ki egy buszmegállóban várakozó utast Szigetszentmiklóson – közölte a rendőrség.

A férfi egy megállóban szemelte ki áldozatát hétfőn délelőtt. Odament egy buszra várakozó fiatalemberhez, a zsebéből előrántott egy kést, és azzal hadonászott, miközben cigarettát követelt. A férfi a fenyegetés hatására átadta a dohánytárcáját, ám támadója nem elégedett meg ennyivel.

A felszállás után a férfi úgy gondolta, továbbra is büntetlenül fenyegetheti az utast. A sértett mellé ült és a lábát ütögette, a mobiltelefonját akarta megszerezni. Miután nem kapta meg, hallgatásra szólította fel. A megrémült utasnak sikerült leszállnia a buszról, majd értesítette a rendőrséget.

A nyomozók egy napon belül azonosították a rablás feltételezett elkövetőjét. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki, de nem sokáig tartott a körözés: a Készenléti Rendőrség munkatársai még aznap késő este elfogták Budapesten, majd átadták a szigetszentmiklósi rendőröknek. A húszéves férfit kihallgatták, tettét részben beismerte.

B. Erikkel szemben őrizetbe vétele mellett a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.