Merkely: messze még a nyájimmunitás

2020.11.26. 10:32

A Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla a Facebook-oldalán jelentette be, hogy túl van a koronavíruson.

Szerencsére az egész család meggyógyult. A tünetek közepesen súlyosak és fájdalmasak voltak, de túl vagyunk rajta

– mondta a Kossuth Rádió csütörtök reggeli adásában, majd hozzátette: kis- és közepes mennyiségű vírus volt a torkában.

Merkely Béla szerint látható, hogy mind a pozitívak, mind a panaszosok, mind pedig a tünetmentesek aránya fokozatosan csökken. Valamennyire engedett a szorításból a kórházba került betegek száma is, de ott még jelentős a szám.

A legfontosabb, hogy csökkentsük a kontaktusok számát, ami jelentősen hozzájárulhat a járvány csökkenéséhez. Minden olyan felesleges találkozót le kell mondani, amit tudunk nélkülözni. Ha egy nagyobb család átesett a betegségen, akkor ők már minimális kockázattal találkozhatnak. Így is javaslom a maszkhasználatot. Nagyon remélem, hogy a vírus kétszer nem kapható el, egy-egy ilyen esetről tudni csak. Az átfertőzöttség azonban még nem tudni, hogy meddig ad védettséget

– véli a rektor, aki jelenleg másfél millió fertőzöttel számol, de ez szerinte még nem elégséges a nyájimmunitás kialakulásához.