Pál
-1 °C
3 °C

Figyelmeztették a Közszolgálati Közalapítvány MSZP-s kurátorát, aki az M1-ből kiszivárgott felvételekről akart kérdezni

2020.11.26. 18:26

Pártpolitizálás miatt figyelmeztették a Közszolgálati Közalapítvány MSZP-s kurátorát, Kránitz Lászlót, amiért Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnökkel közösen címzett levelet a Médiatanácshoz – írja a 24.hu.

A kérdések a Szabad Európa által nyilvánosságra hozott hangfelvételekről szóltak. A kiszivárogtatott hangfelvételen Bende Balázs, a közmédia vezető szerkesztője a tavalyi EP-választási kampány előtt egy belső értekezleten azt mondta:

Mindenki tisztában van vele, hogy május végén európai parlamenti választások vannak, és biztos vagyok benne, hogy senkit nem ér váratlanul, ha azt mondom, hogy bizony ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják. Ha ez a kijelentés valakit váratlanul ér, az most menjen haza.

Két hete az MTVA felügyeletét ellátó Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium három tagja közösen nyújtott be egy előterjesztést, hogy vizsgálják ki a közmédiából kiszivárogtatott hangfelvételek ügyét. A nyolctagú testület, amelynek három tagját az ellenzék, három tagját a Fidesz, két tagját pedig a Médiatanács adja, 5-3 arányban leszavazta a javaslatot. Kránitz László szerint, aki az MSZP által delegált kurátora Közszolgálati Közalapítványnak, már az is meglepő volt, hogy egyáltalán napirendre került a javaslat.

Ezután előálltak egy másik határozati javaslattal, amelynek a lényege az volt, hogy a közmédiában minden rendben van, a szerkesztés független, engem viszont figyelmeztetésben részesítettek, mert közösen írtam alá egy levelet az MSZP társelnökével

– nyilatkozta Kránitz László a 24.hu-nak. A levelet Kunhalmi Ágnessel közösen írták alá, és szintén a köztévés botránnyal kapcsolatos kérdések voltak benne, de a Médiatanácsnak címezték. Az MSZP-s politikus szerint azért figyelmeztették, mert a közösen aláírt levél pártpolitizálásnak számít, ami tilos a Közszolgálati Közalapítvány kurátorainak.