Jövő héten már Oroszországban tanulmányozhatják a magyar orvosok az oltóanyag előállítását

D MTZ20201127005
2020.11.27. 14:58

Moszkva felajánlotta, hogy akár már a jövő héttől,  magyar orvosok a helyszínen – azaz Oroszországban – tanulmányozhatják az oltóanyag előállítását. 

Szijjártó Péter, aki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel egyeztetett, közös sajtótájékoztatójukon köszönetet mondott a moszkvai vezetésnek, hogy Európában elsőként Magyarországnak biztosította a vakcina mintáját – írja az MTI.

Kifejtette: sok helyen fejlesztenek oltóanyagot „tőlünk keletre és tőlünk nyugatra is”, és egyelőre nem tudni pontosan, mikor melyik vakcina áll majd nagy számban rendelkezésre. Ezért „a magyar emberekkel szembeni felelőtlenség lenne az, hogy ha valamelyik lehetőségről lemondanánk” – fogalmazott.

A külügyminiszter megerősítette, hogy Magyarországon csak azt a vakcinát lehet majd használni, amelyet a magyar hatóságok biztonságosnak és hatékonynak tartanak, és amely megkapja az engedélyt.


A külügyminiszter szerint  a megbeszélés másik főtémája az energiaellátás volt. Magyarország arra törekszik, hogy minél több forrásból minél több energiahordozót vásároljon, de Oroszország a jövőben is fontos szerepet játszik majd a hazai energiaellátásban. Jövőre egyébként lejár a hosszú távú gázvásárlási megállapodás, ezért megindítják a tárgyalásokat a következő időszakra vonatkozóan. Elhangzott az is, hogy jövő októberre elkészül az a 15 kilométeres gázvezeték, amely összeköti a magyar–szerb határt a magyar gázvezetékrendszerrel, így újabb útvonalon érkezhet gáz.

Mihail Murasko hangsúlyozta: országa szívesen fogadja a magyar szakértőket, hogy megmutassák nekik, miként zajlik a vakcina előállítása és a minőség-ellenőrzés folyamata. A magyar–orosz együttműködés az egészségipar területén rendkívül jó. 

(Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter sajtótájékoztatója a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. november 27-én. Fotó: MTI / Máthé Zoltán)