Fábián, Sebestyén
1 °C
7 °C

Gyurcsány Ferenc is sarkos véleményt mondott Demeter-ügyben

2020.11.29. 11:46

Gyurcsány Ferenc egy Facebook-posztban fogalmazta meg gondolatait a Demeter ügyben:

Pocsék alakok. Aki mondja, akik csendben maradnak, akik szerint végre jól megmondta, akik helyén hagyják. Tud a sötét sötétebb lenni

– írta a Demokratikus Koalíció elnöke. A párt ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba közleményében arról írt, hogy Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője olyan megbocsáthatatlan és visszavonhatatlan mondatokat engedett meg magának, amelyek után nincs többé helye a közéletben. Molnár szerint túlmegy minden határon az, ahogyan a nyilatkozat relativizálja és olcsó politikai sárdobálásra használja a holokausztot. 

A közlemény szerint

a Demokratikus Koalíció elvárja a kormánytól, hogy Demeter Szilárd ma estére munkanélküli legyen.

Nem követeljük Demeter kirúgását, mert ennek természetesnek és magától értetődőnek kell lennie még az orbáni Magyarországon is – írta Molnár Csaba. Úgy fogalmaz, hogy egy ilyen embernek semmi keresnivalója sincs a közéletben, nem csak egy európai országban, hanem bárhol a világon.

„Ha ez nem történik meg ma estig, akkor az azt jelenti, hogy ezek a szavak Orbán Viktor száját is elhagyhatták volna, és a miniszterelnök közösséget vállal a vállalhatatlannal. Őszintén reméljük, nem kerül sor e lemoshatatlan szégyenre” – zárul a párt közleménye.