Huszonnégyen haltak meg lakástűzben az idei fűtési szezonban

2020.11.30. 18:14

A fűtési szezon kezdete óta huszonnégy áldozatot szedtek a lakástüzek, az összesen csaknem tízezer négyzetméteren pusztító lángokban hatvan ember sérült meg.

A legtöbb alkalommal a fővárosban, valamint Pest, Borsod, Hajdú–Bihar, Szabolcs–Szatmár–Bereg, Jász–Nagykun–Szolnok és Bács–Kiskun megyében kellett a tűzoltóknak ilyen esetnél beavatkozniuk.

A hétvégén is több áldozatot követeltek a tűzesetek. Péntek este a főváros ötödik kerületében, egy Szent István körúti lakásban berendezési tárgyak gyulladtak meg. A fővárosi tűzoltók kiérkezésekor a lakás már teljesen égett, egy ember életén a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett segíteni – közölte a Katasztrófavédelem.

Lakástűz Nagykónyiban november 25-én
Lakástűz Nagykónyiban november 25-én
Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Szombaton Komárom–Esztergom megyében, Környe településen, a Bem József utcában egy családi ház melléképületében vesztette életét egy ember tűzeset során, míg vasárnap Csongrád–Csanád megyében, Makón, a Fűrész utca egyik lakásának szobájában gyulladt ki az ágy, ahol egy ember halt meg.

A lakásokban keletkező tüzek legfőbb kiváltó oka a tüzelő-fűtő berendezések helytelen használata, a dohányzás és az elektromos zárlat.

Advent idején az adventi koszorúkra helyezett mécsesek is fokozott kockázatot jelentenek.

A tűzvizsgálatok azt mutatják, hogy a lakástüzek többsége valamilyen emberi tevékenységre vezethető vissza, oka sok esetben emberi mulasztás vagy gondatlanság.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport