Piroska
-11 °C
-2 °C

Lesz még nyár! – Folytatódik a strandok felújítása

2020.12.01. 13:03

Több mint 80 szabadvízi strand újulhat meg országszerte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) strandfejlesztési programjának negyedik ütemében – írta meg a likebalaton.hu.

A strandfejlesztési program még 2017-ben indult. Célja, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon. Az első ütemben, a 2018-as nyári szezonra több mint 30 balatoni település 55 fizetős strandja jutott 2 milliárd forintos fejlesztési támogatáshoz. A program második ütemében vízparti települések összesen közel 4,4 milliárd forintot kaptak 43 szabadstrand fejlesztésére.

Jövőre megújul többek között a zánkai, a balatonfenyvesi, a dunabogdányi, az abádszalóki és a tiszalöki szabadstrand is. A strandfejlesztés harmadik ütemében, 2020-ban 90 strand részesült 3 milliárd forintos támogatásban a Balatonnál, a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza- és a Velencei-tónál – tette közzé a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A nyáron meghirdetett negyedik ütemnek köszönhetően most több mint 80 strandon valósulhatnak meg fejlesztések, helyenként átlagosan 30 millió forintos támogatásból. A program keretében eddig összesen közel 13 milliárd forint vissza nem térítendő hazai forrást biztosított a kormány a magyarországi szabadvízi strandok minőségi fejlesztésére.

Egy idén nyáron elvégzett európai szintű felmérés szerint Magyarországon egyébként 257 fürdőhelyet ellenőriztek, ezek közül csaknem 90 százalék teljesítette a minimumkövetelményeket, míg több mint 70 százalék kiváló minősítést kapott. 

A kiírás ebben az évben is az alapszolgáltatások minőségi színvonalának biztosítását célozta, kiemelt figyelmet szentelve a vizesblokkok rendbetételére, a családi mosdók és a baba-mama szobák kialakítására. Azokon a strandokon, ahol ezek már megfelelő minőségűek, a vízbe jutás feltételeinek (stégek, lépcsők)   javítása , az öltözőkabinok megújítása, egységes arculati elemek elhelyezése, a zöldfelületek rendezése és bővítése, wifi, valamint árnyékolók, utcabútorok beszerzése valósulhat meg.