Szájer József sosem reagált még hasonló vádakra

2020.12.01. 17:48

A belga sajtó számolt be először arról, hogy egy brüsszeli képviselő is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a rendőrség oszlatott fel. A Politico hírlevelében azt írja, hogy 25 férfit vettek őrizetbe a rendezvényen, akik a rajtaütés pillanatában meztelenek voltak. Az orgián drogot is találtak, amelyet a brüsszeli ügyészség tájékoztatása szerint Szájer József táskájában fedeztek fel a rendőrök. 

Kapcsolódó

Szájer Józsefnél nem voltak iratok, drog viszont igen

Kábítószerrel való visszaélés, a járványügyi szabályok megszegése miatt eljárást indítottak ellene.

A napokban lemondott fideszes EP-képviselő közben közleményben reagált, amelyben elismerte, hogy részt vett az eseményen, azonban a belga sajtó által orgiának nevezett rendezvényre ő házibuliként hivatkozott, azt pedig tagadta, hogy fogyasztott volna a drogból.

A keresztény-konzervatív politikust nem először vádolták meg olyannal, ami erősen ütközik azzal, amit a közéletben képvisel. 

2013 karácsonyán először Terry Black dobta be Szájer József nevét egy Facebook-bejegyzésben. Azon politikusokat sorolta, akik szerinte erkölcstelen életet élnek. 

Szájer József a kötcsei Dobozy kúriánál 2018. Szeptember 8-án.
Szájer József a kötcsei Dobozy kúriánál 2018. Szeptember 8-án.
Fotó: Varga György / MTI

A tavaly elhunyt Terry Black akkor azért hozta nyilvánosságra közéleti szereplők nevét, mert felháborodott azon, hogy az egyik X-faktoros énekesnő, Krasznai Tünde nem léphetett fel a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat parlamenti karácsonyi ünnepségén, mert korábban felnőttfilmekben szerepelt. 

A vádakra végül csak Semjén Zsolt és Vona Gábor reagált,

Szájer nem. 

Ungár Klára 2015-ben egy Facebook-posztban pedig arról írt, hogy Kocsis Máté és Szájer József rejtőzködő melegek. Kocsis beperelte Ungárt rágalmazásért,

Szájer azonban akkor sem szólalt meg.