Ágnes
2 °C
11 °C

Karácsony Gergely adventi intelmeket intézett a főváros népéhez

2020.12.04. 19:08

Budapest főpolgármestere videóüzenetben szól a fővárosiakhoz, hogy az adventi időszakban is vigyázzanak egymásra, ugyanis a járvány tovább tombol.

Ezért még inkább kell figyelnünk az egészségügyi intézkedések betartására, és kompromisszumokat kell kötnünk a szokásaink tekintetében, de talán a mostani lesz az utolsó ilyen karácsony.

Karácsony Gergely gyakorlati útmutatást is ad ehhez:

  • kerüljük el a tömeget, ne csúcsidőben vásároljunk,
  • vegyünk hazait, segítsük a magyar, a budapesti vállalkozásokat,
  • gondoljunk a járvány miatt sújtott intézményekre is, vásároljunk utalványt a fővárosi kulturális intézményekbe, mozikba, színházakba és a gyógyfürdőkbe is,
  • és persze segítsünk azoknak, akik a járvány nélkül is bajban lennének: a nélkülözőknek, a magányosoknak!

A budapestiek eddig is nagyon fegyelmezetten viselkedtek a járvány során, és tudom, hogy az ünnepek közeledtével egyre nehezebb megfelelni ezeknek a szabályoknak, de ha kitartunk, akkor le fogjuk győzni a járványt, és akkor jövőre is lesz kivel közösen ünnepelni 

– mondta a főpolgármester.