Timót, Xénia
3 °C
6 °C

Elégedetlen a kormányhivatal, a BKK továbbra sem sűríti a járatokat

2020.12.04. 10:20

A főváros kormányhivatal megítélése szerint a Budapesti Közlekedési Központ továbbra sem hajtott végre érdemi járatsűrítést. A kormányhivatal közleményében emlékeztetett: a kormány döntése értelmében a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a fertőzés közösségi terjedésének fékezéséért a BKK-nak november 5-ig kellett volna megküldenie a járatsűrítési tervét.

A BKK a kormányhivatal többszöri felszólítása után, negyedik alkalommal sem nyújtott be elfogadható beadványt a járatsűrítésre, a tervben ugyanis olyan információk szerepelnek, amelyeket a BKK szakmailag nem támasztott alá.

A kormányhivatal szerint a BKK által közölt adatokból látszik, hogy vonalainak mindössze kilenc százalékánál történt járatsűrítés, és azok mértéke is rendkívül alacsony.

Továbbá az is kiderült a harmadik felszólításra megküldött részletes adatokból, hogy a délelőtti és a délutáni csúcsban végrehajtott járatsűrítések jelentős része nem a legnagyobb kihasználtságú vonalakon valósult meg, csupán a kevésbé zsúfolt járatokat érinti  fűzték hozzá.

A kormányhivatal ismét felszólította a BKK-t, hogy szakmailag támassza alá intézkedéseit, és értékelhető járatsűrítési tervet nyújtson be  áll a közleményben.

Kapcsolódó

A kormányhivatal hiányolja a fővárosi járatsűrítést, a BKK cáfol

A BKK értékelése szerint a szeptemberi sűrítés megfelelő, a kormányhivatal szerint viszont nem elég.