Lecsaptak a rendőrök a dílerekre, 87 millió forint értékben foglaltak le drogot

2020.12.04. 10:08

A rendőrség beszámolója szerint arról kaptak információt, hogy a 30 éves D. Sándor nagyobb mennyiségű kábítószert szállít Kőbányára a bűntársának, a 32 éves K. Balázsnak. A nyomozók így szerdán délelőtt a X. kerületi Mádi utcában mindkét férfit elfogták. A felderítők D. Sándor autójának csomagtartójában és hátsó ülésén 35 kilogramm marihuánát  találtak, egy kilogrammos kiszerelésekben.

A lefoglalt anyag értéke meghaladja a 87 millió forintot.

A nyomozók a két férfi lakásán is tartottak kutatást, ahol lefoglaltak két Audit, egy BMW-t több mint 30 millió forint értékben. A kutatás során a rendőrök a két férfi lakásán több mint 19 millió forintot találtak, amit szintén lefoglaltak.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói a 30 éves D. Sándort kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására. Bűntársát, a 32 éves K. Balázst kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ő szabadlábon védekezik.