Vince, Artúr
5 °C
11 °C

Öt hónapon keresztül furikáztak lopott üzemanyaggal

2020.12.04. 11:29

Öt hónapon át lopott üzemanyaggal autózott az a férfi, aki ellen végül 17 rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség.

A 27 éves férfinak volt egy 25, illetve egy 30 éves társa is, akik közül előbbi nyolc, utóbbi három alkalommal vett részt a bűncselekmények elkövetésében.

Az ügy fő vádlottja, a 27 éves férfi 2018. augusztus közepétől 2019. január közepéig 

összesen 26, az ország különböző pontjain lévő benzinkútjáról távozott fizetés nélkül.

A vádlottak sokszor kannákba is tankolták a dízel vagy benzin üzemanyagot.

A banda budapesti, fóti, érdi, százhalombattai, diósdi, székesfehérvári, balatonakarattyai, győri, győrújbaráti, az M3-as autópályán Polgárdinál álló, valamint nagyvázsonyi benzinkutaktól távozott úgy, hogy az általa vagy az éppen vele lévő társa által tankolt üzemanyagért nem fizetett. 

Az okozott kár összességében meghaladja a 650 ezer forintot. Egy-egy alkalommal a legkisebb összeg 9999 forint, a legnagyobb pedig 99 014 forint volt, amit ki kellett volna fizetniük.

Mindhárom elkövető volt már korábban büntetve. Az ügyészség velük szemben végrehajtandó börtönbüntetést kért a Veszprémi Járásbíróságon.