Milliós jutalmat szavazott meg magának a balatonalmádi polgármester

2020.12.09. 18:29

Kicsit szerényebb volt, mint Gyál fideszes polgármestere, Pápai Mihály, azonban Kepli Lajos, Balatonalmádi polgármestere jutalma bruttó összege egymillió forint felett van, ez pontosan 

1 075 000 forint. 

Balatonalmádi polgármestere saját hatáskörben rendelkezett, és 

a 2020. évben elvégzett feladatok és a veszélyhelyzetből fakadó többletteljesítmény elismeréseként

lepte meg magát a jutalommal, amelynek nettó összege 

713 EZER FORINT.

Ez azért is történhetett meg, mert veszélyhelyzetben a polgármestereknek nem kell konzultálniuk a képviselő-testülettel. Kepli Lajos a közösségi médiában azzal védte a döntést, hogy a közszférában szokásos dolog a jutalomosztás, amúgy meg a nettó 713 ezer forintot nem is magára költötte, mert ő csak félmillió forintot vett fel, a maradékot az Együtt Egymásért Közalapítványnak adományozta – írta meg a Telex