Galgóczi Ágnes: Jövő év elején kezdhetik el tömegesen beoltani az embereket

Képernyőfotó 2020-12-10 - 13.11.54
2020.12.10. 14:01

Az elmúlt 15 napban a legtöbb új fertőzöttet Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Kecskeméten és Budapest XI. kerületében regisztrálták – mondta Galgóczi Ágnes az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője ugyanakkor azt is elmondta, hogy az esetszámok csökkenése biztató, de a járványügyi és higiéniés szabályokat továbbra is be kell tartani. 

Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, már nagyon sokan regisztráltak a vakcinainfo.gov.hu oldalra. Az idősek számára postai úton is lehetőség lesz jelentkezni. Péntektől kezdik postázni a 60 év felettiek részére a tájékoztató levelet, amit mintegy 2 millió nyugdíjas kap meg. Az idősek a borítékban találnak majd egy regisztrációs lapot. Ezt ki kell tölteni azoknak, akik szeretnék igényüket bejelenteni a védőoltásra.

A tajszámra, az életkor megadására és természetesen egy telefonszámra vagy egy e-mail-címre van szükség a kapcsolattartás biztosításához

– ismertette a szakember. Galgóczi Ágnes hozzátette, a levélhez mindenki kap egy válaszborítékot, amelyben a kitöltött regisztrációs lapot ingyenes küldhetik vissza. A postai kézbesítés Budapesten indul, majd vidéken folytatódik, több hétig tart, de a tervek szerint az év végéig minden nyugdíjas megkapja a levelet. 

A koronavírus elleni tömeges védőoltás várhatóan 2021. év elején kezdődhet el, miután megérkezett a megfelelő, biztonságos és a hatóságok által engedélyezett vakcina. Galgóczi Ágnes továbbra is hangsúlyozta, hogy a védőoltás önkéntes és ingyenes lesz. Kiemelte: a vakcinainfo.gov.hu oldalon történő regisztráció nem jelent kötelezettséget a védőoltásra, ez csak az oltás iránti igényfelmérést szolgálja. 

Amíg nem áll rendelkezésre vakcina, addig továbbra is nagyon fontos, hogy betartsuk a járványügyi intézkedéseket, a távolságtartási, a maszkviselési és az egyéb higiéniés szabályokat 

– figyelmeztetett a szakember, hozzáfűzve, lehetőleg továbbra is az internetet használjuk kapcsolattartásra, személyesen inkább a szabadban találkozzunk egymással a fizikai távolság szigorú betartása mellett.

(Borítókép: Galgóczi Ágnes. Fotó: Magyarország Kormánya / Facebook)