Kásler Miklós: Az egészségügyben is vannak vírustagadók

2020.12.11. 17:40 Módosítva: 2020.12.11. 19:11

Várhatóan januárban csökken az aktív fertőzöttek száma;  a magyar egészségügy továbbra is bírja a terhelést, mi több, felkészült a járvány tetőzésére – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az InfoRádiónak.

A miniszter hangsúlyozta: a tömeges tesztelésről rengeteg téves hír jelent meg, ezért nem csodálkozik, hogy a részvételi arány nemcsak a pedagógusoknál, hanem más foglalkoztatási ágakban sem volt magas. Kásler Miklós elmondta:  az egészségügyben is van, aki nem kért tesztet. Mint mondta, 

még az egészségügyben is vannak vírustagadók, akikkel szemben most már nagyon határozottan fel kellene lépni. A jogi eszközök rendelkezésre állnak, ez már csak döntés kérdése.

Cél, hogy a vírusfertőzés útjait lezárjuk, ez az intézkedések logikája – fogalmazott a tárcavezető, aki arról nem közölt részleteket, hogy a kormány milyen egyedi, enyhébb szabályokat hozhat december 24-én.

A szenteste a befelé fordulás ünnepe, számomra sosem azt jelentette, hogy plázába kell járni, tömegeket kell összehozni és enni-inni. A karácsony meghitt ünnep, ezt tudom ajánlani minden honfitársamnak, függetlenül attól, hogy milyen járványügyi szabályok lesznek érvényben 

– mondta Kásler Miklós. A vakcináról úgy fogalmazott: Magyarország még nem szállt be egyetlen fázis-3-vizsgálatba sem, de több céggel tárgyalások folynak arról, hogy valamilyen formában Magyarország részt vegyen a tudományos kutatásban, akár a fázis-3-szakaszban is.

Nagyon közel van az az idő, amikor a klinikai vizsgálatokat, a cégek eddig eredményeit át tudjuk tekinteni, és akár a vakcinát is vizsgálhassuk. Meg tudjuk majd mondani, hogy minek mi az értéke. […] Magyarország nyitott minden tudományos együttműködésre.