Mennyit keresnek az országgyűlési képviselők?

DSC 4956
2020.12.12. 19:23
Sehol sincs az önkormányzati képviselők és a polgármesterek fizetése az országgyűlési képviselők hivatalos tiszteletdíjához képest.

Sorozatunk első részében az önkormányzati képviselők fizetését néztük meg, majd a polgármesteri illetményekkel folytattuk a sort. Míg az önkormányzati képviselőknél nincs egységes számítási szabályzat, addig a polgármesterek esetében jóval átláthatóbb, hogy mennyit is keresnek. Hasonló a helyzet az országgyűlési képviselőknél is.

Az Országgyűlésről szóló jelenleg hatályos törvény szerint egy parlamenti képviselő havonta jogosult tiszteletdíjra.

A tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra megállapított képviselői tiszteletdíj havonta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset háromszorosának megfelelő összeg

– olvasható a törvény.

A kezdőszámot, amit szoroznunk kell, a KSH oldalán találhatjuk. Éppen áprilisban írtuk meg, hogy fizetésemelést kaptak a parlamenti képviselők. Az emelés azonban úgy emelés, hogy márciustól a képviselői tiszteletdíjak számításánál az előző évi havi átlagos bruttó keresetet vették figyelembe.

A KSH jelentése szerint 2019-ben a bruttó átlagkereset 367 800 forint volt, ami 11,4 százalékkal több az előző évhez viszonyítva. Tavasszal tehát csak annyi történt, hogy ezzel az összeggel újraszámolták a képviselői fizetéseket, amelyek így február végéig érvényesek.

  • A képviselői alapbér a bruttó 367 800 forintos átlagkereset háromszorosa: havi bruttó 1 103 400 forint. Ahogy azt korábban is megírtuk, a családi adókedvezmények nélkül ez havi nettó 733 761 forintot jelent.
  • Egy állandó bizottság vagy a nemzetiségeket képviselő bizottság tagja az alapbér 1,2 szeresét kapja: bruttó 1 324 080 forintot.
  • A törvényalkotási bizottság vagy legalább két bizottság tagja az alapbér 1,4-szeresét kapja: bruttó 1 544 760 forintot.
  • A képviselőcsoport vezetője, vagyis a frakcióvezető az alapbér kétszeresét kapja: bruttó 2 206 800 forintot. Parlamenti frakcióvezető: Kocsis Máté (Fidesz), Simicskó István (KDNP), Jakab Péter (Jobbik), Tóth Bertalan (MSZP), Keresztes László Lóránt (LMP), Gyurcsány Ferenc (DK), Szabó Tímea (Párbeszéd). A frakcióvezető-helyettes az alapbér 1,7-szeresét kapja: bruttó 1 875 780 forintot.
  • A házelnök/az Országgyűlés elnöke (azaz Kövér László) az alapbér 2,7-szeresét kapja: bruttó 2 979 180 forintot. Az alelnökök az alapbér kétszeresét, bruttó 2 206 800 forintot. Az Országgyűlés alelnökei: Hende Csaba (Fidesz), Brenner Koloman (Jobbik), Hiller István (MSZP), Jakab István (Fidesz), Latorcai János (KDNP), Lezsák Sándor (Fidesz).

Jövő márciustól még tovább nőhet a képviselők fizetése, mert az idei, januártól szeptemberig lévő időszakban a KSH bruttó 395 000 forint átlagkereset számolt.

(Borítókép: Bődey János / Index)