18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Kivégzését kéri a kőbányai machetés gyilkos

2020.12.13. 13:39

Hétfőn folytatódik a bíróságon a kőbányai machetés gyilkos, K. Dániel ügye. A 22 éves férfit azzal vádolják, hogy tavaly szilveszterkor szó nélkül rátámadt a magával vitt machetével az alatta lakó szomszéd nőre. A brutális kivégzést az asszony három sikoltozó kislánya is végignézte – írja a Bors.

A férfit később elfogták, és mindent bevallott. Tettét azzal próbálta megmagyarázni, hogy az eset előtt nagyon sokat ivott, szteroidozott, és depresszív hangulatban is volt. Időközben kiderült, hogy

a férfi az eset előtt, karácsonykor a saját kishúgára is rátámadt, és szenteste után megerőszakolta, a laptopján pedig rengeteg gyerekpornót is találtak.

K. Dániel azonban váltig állítja, hogy egy ujjal sem nyúlt a kishúgához. Hétfőn minden kiderülhet, ugyanis a tárgyaláson a kishúgát is meg fogják hallgatni. A férfi már az előző meghallgatásán is halálért könyörgött:

Nem tudom agyilag és lelkileg felfogni, mit tettem, hogy három gyereket az anyjuk nélkül hagytam. Van egy megoldás: az, hogy engem kivégezzenek. Hozzák vissza a kivégzést, hogy az olyan emberektől, mint én, megszabadítsák a világot.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport