Milliós jutalmak a polgármesterek számláján

2020.12.14. 06:05

Közeledik az év vége, amit leginkább a városvezetők pluszdíjazásából lehet jól érzékelni. Az egyik önkormányzati képviselő szerint

az önkormányzati intézményrendszerben megszokott a „karácsonyi pénz”,

és a polgármester nem fog jobban vagy rosszabbul dolgozni a jutalom függvényében.

Összeszedtük, melyek azok a települések, ahol információink szerint a vezetők nemcsak a havi juttatásukért dolgoztak meg, de még a többhavi jutalomért is megizzadtak, és ez milliós tételt jelent a folyószámlájukon.

Nehezített pálya

Az idei évben nehéz körülmények között dolgoztak az önkormányzati képviselők és a települések vezetői. Komoly megszorításokkal és elvonásokkal sújtották a városi intézményeket, szervezeteket, és hatalmas bevételkiesések érik folyamatosan az önkormányzatok költségvetését.

Ennek ellenére a veszélyhelyzet kihirdetése előtt a közgyűlések többhavi jutalmat szavaztak meg a városok vezetőinek. A veszélyhelyzet kihirdetését követően sem jelentett ez akadályt. Jogilag ugyanis lehetőségük van rá, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt olyan kérdésekben is döntsenek egyénileg, amelyekben egyébként csak a közgyűlés határozhat. Ez biztosítja, hogy testületi határozat nélkül is egy kis fizetésemelést biztosítsanak akár maguknak, akár másoknak.

Balaton, te csodás

A balatonalmádi polgármester milliós jutalmat szavazott meg magának. Kepli Lajos kicsivel több mint bruttó egymillió forintos összeget kap, egészen pontosan

1 075 000 forintot.

Indoklása szerint a 2020. évben elvégzett feladatok és a veszélyhelyzetből fakadó többletteljesítmény elismeréseként érdemelte meg ezt az összeget a havi apanázs mellett, amelynek nettó összege

713 EZER FORINT.

Pandur Ferenc, a határozatot előterjesztő alpolgármester elmondta, hogy év végén megszokott a hivatalban a jutalmak adása.

Maximálisan 4 havi illetménynek megfelelő jutalom adására lett volna lehetőség, a polgármester szinte az adható legkevesebbet, 1,5 havi illetményt kapott.

– számolt be róla a veol.hu.

A Pest megyei Gyál fideszes polgármestere, Pápai Mihály nem volt olyan szerény, mint a Balaton-parti település vezetője, Kepli Lajos.

November végén derült ki, hogy a település fideszes vezetője

bruttó 4 millió 188 ezer, vagyis nettó 2 millió 785 ezer 20 forintos

jutalmat szavazott meg magának. Az ATV Híradója az ügyben megszólaltatta a város alpolgármesterét, Nagy József Eleket, aki szerint a polgármesteri döntés indokolt és vállalható volt, a november 26-án elfogadott napirendi pontoknak, így a jutalmazásnak is megvolt a többsége a képviselő-testületben. A televízió kereste Pápai Mihályt is, de ő a híradó adásáig nem válaszolt a kérdésekre.

A polgármester eredetileg a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy milyen döntéseket hozott a település önkormányzata nevében, a magának megszavazott jutalmat azonban nem említette meg közöttük, csak annyit, hogy

év végi jutalmakat osztanak ki,

így a rendőrséget, a tanárokat, a bölcsődéket és óvodákat is jutalmazzák, valamint az önkormányzattal vállalkozásban lévő intézményeket és azok vezetőit is. Az önmagának adott jutalmat a város honlapjára feltöltött határozatban lehetett megtalálni.

A Duna mellett sem megy másként

A Hang információi szerint a dunaföldvári városvezetők is arra használták fel a veszélyhelyzet biztosította többletjogkörüket, hogy egy kis fizetésemelést biztosítsanak egymásnak, a többletfeladatokra hivatkozva.

Horváth Zsolt polgármester az alpolgármesterének, Süveges Árpád Róbertnének intézett háromhavi fizetéssel egyenértékű jutalmat, míg  a városvezetőnek öthavi illetményének megfelelő jutalmat ítélt meg az alpolgármester, természetesen egyazon napon.

Az, hogy a többhavi fizetésnek megfelelő összegek pontosan mekkorák, nem derül ki a közzétett határozatokból, ahogy az sem, hogy az alpolgármester mivel érdemelte azt ki

– olvasható a cikkben.

Horváth Zsolt
Horváth Zsolt
Fotó: TelePaks TV / youtube

A hivatalos indoklás szerint a polgármester

az általa elvégzett munkára, illetve a veszélyhelyzetre való többletfeladatokra tekintettel

kapja meg a pénzt, amely számszerűsítve Horváth Zsolt részére

bruttó 3 381 500 forintnyi jutalom,

míg az alpolgármester, Süveges Árpád Róbertné számára bruttó 807 600 forintos jutalomról született döntés.

A Dunakanyarban fekvő Sződliget is ragaszkodik a városházán bevezetett, karácsony előtti hagyományokhoz. A Magyar Nemzet információi szerint a járványhelyzetben kapott felhatalmazással adott magának jutalmat Sződliget momentumos polgármestere, Juhász Béla. Egészen

pontosan 1 645 200 forintot.

Bár az egyszemélyi felhatalmazás azt a célt szolgálja, hogy a polgármester haladéktalanul meg tudja hozni a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges döntéseket, a momentumos politikus ezzel a lehetőséggel élve inkább saját magát jutalmazta meg.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke egy Juhász Bélával közös novemberi videójában még arra utalt, hogy a védekezéshez nincs elég pénze a településnek.

Ugyanebben a videóban Juhász Béla momentumos polgármester arra panaszkodik, hogy a „kormányzati elvonások” miatt nehéz helyzetben van az önkormányzat. Akkor azt mondták, hogy már a tartalékaikat is fel kellett élniük.

Sok sződligeti felháborítónak tartja, hogy miközben a momentumos településvezető folyamatosan

a kormányra mutogat, és pénzhiányról beszél,

addig saját maga jutalmára van forrása. A koronavírus miatti járványhelyzetben lenne fontosabb cél is, mint a politikus jutalmazása. Különösen arcátlannak tartják, hogy még a formára se ad a momentumos településvezető, és saját maga dönt saját maga extra pénzéről – írja a Vác Online. Juhász Béla polgármester azonban a jelenlegi járványhelyzetre tekintettel átutalja a teljes összeget egy, a járvány elleni védekezést segítő civil szervezetnek. A Momentum és politikusai szerint ebben a járvány- és gazdasági válsághelyzetben a legelesettebbeket kell támogatni, nem a politikusokat.

Szarvason javaslat milliókról

Még novemberben írtunk arról, hogy Szarvason majdnem négymillió forintos jutalomra tett javaslatot a város vezetése. A Békés megyei város egyik képviselője, Samu Tamás Gergő a közösségi oldalán arról számolt be, hogy a város vezetése egy nappal korábban

konzultációs fórumot” tartott képviselő-testületi közgyűlés híján.

A képviselő posztjából kiderül, hogy az ülésen döntések ugyan nem születtek, de a testület a polgármesternek javaslatot fogalmazott meg, melynek az utolsó pontja az önkormányzati alkalmazottak teljesítményösztönző juttatásának a kifizetése volt.

Azonban nemcsak a hivatali dolgozókat érintette a jutalom, hanem a polgármestert és az alpolgármestert is. A jutalomról a veszélyhelyzet utáni testületi ülésen határoz majd a testület. Vagyis most csak félre lett téve a pénz a polgármesternek és Molnár Etelének, egészen pontosan Babák Mihály polgármesternek 4 188 000 forint, míg az alpolgármesternek csupán 942 300 forint járna.

Kistelepüléseken is jár a jutalom

Bábolnán szintén sokra értékelték a polgármester munkáját, így júniusban Horváth Klára polgármester részére

eredményes munkája elismeréseként 3 havi illetményének megfelelő, bruttó 1 645 500 Ft jutalmat állapított meg a közgyűlés.

A Baranya megyei Kozármislenyben is nagyra becsülik a településvezető munkáját. Bíró Károly idén márciusban, vagyis fél évvel a választások után már több mint másfél millió forintos jutalomnak örülhetett. Az összeget pedig az önkormányzat által a polgármesternek fizetett, de tavaly lejárt életbiztosítás fedezte.

Veresegyházán kevésbé terhelték meg a költségvetést. A Pest megyei településen a polgármester helyett a két alpolgármester számára szavazták meg a többletpénzt. A szeptember végi jegyzőkönyv szerint 400, illetve 200 ezer forintos pluszösszeget fizetnek ki a két városi vezető részére.

Szigetcsépen a június végi ülésen közgyűlés is értékelte Tóthné Kriszt Judit munkáját, a javaslatban az áll, hogy

a község érdekében végezett munkája elismeréseképpen részesítsék kettő havi illetményének megfelelő összegű jutalomban.

Adománygyűjtés

Szintén nyáron részesült Budaörs polgármestere, Wittinghoff Tamás pluszösszegben. A Magyar Nemzetben számoltak be arról, hogy a veszélyhelyzet elmúltával

az első képviselő-testületi ülésen Wittinghoff Tamás megszavaztatott magának és alpolgármesterének háromhavi jutalmat több millió forint összegben

– közölte a budaörsi Fidesz a párt hivatalos, helyi Facebook-oldalán. Hozzátették: a Wittinghoff Tamás által vezetett budaörsi baloldal a járvány elleni védekezés okán komoly pénzügyi elvonásokat vezetett be a városi intézményeknél, civil szervezeteknél. A budaörsi Fidesz szerint a település polgármestere az

anyagi csődhelyzet rémképét felfestve adománygyűjtésbe kezdett az ország egyik leggazdagabb településén még a vírusos időszakban.

Nem csak a településvezetőket értékelik 

Jutalamat nem csak a településvezetők kaptak. December elején arról számoltunk be, hogy

huszonötezer forintos jutalomban részesülnek a pécsi önkormányzat fenntartásában működő nappali és bentlakásos szociális intézmények,

a járóbeteg-ellátást végző rendelőintézetek, az óvodák, bölcsődék és a közterület-felügyelet dolgozói – közölte a baranyai megyeszékhely helyhatósága az MTI-vel.

Az ötvenmillió forintot meghaladó önkormányzati kiadással járó döntés több mint ezerhétszáz dolgozónak biztosít egyszeri, nettó huszonötezer forintos jutalmat.

A fővárosi idősotthonok és hajléktalanszállók dolgozói is részesültek jutalomban.

November végén adott hírt az Index arról, hogy 100 ezer forint jutalmat kapnak. A főváros meleg étellel segíti a szociális intézményeket, és harmincmilliós kerettel udvarzöldítési pályázatot hirdet meg lakóépületeknek – döntött Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva.

Karácsony Gergely a szociális munka napján beterjesztett egy javaslatot, így a Fővárosi Önkormányzat

100 ezer forintos külön juttatással ismeri el decemberben

az idősotthonokban és hajléktalanszállókon dolgozók rendkívüli áldozatvállalását a koronavírus-járvány második hulláma idején.

A jutalomban a fővárosi fenntartású szociális otthonok minden munkavállalója, több mint 2500 munkatárs részesül, erre a főváros mintegy 300 millió forintot szán.