Fidelitas: Kamu Geri és Frédi-Béni

2020.12.15. 17:28

A Fidelitas követeli, hogy Karácsony Gergely főpolgármester ne nézze hülyének a fővárosiakat és mondja el, hogy mi az igazság a meghiúsult busztender ügyében – jelentette ki a szervezet elnöke kedden Budapesten. A tendert egy olyan offshore hátterű cég nyerte, amelynek nem ismertek a vezetői, nincsenek alkalmazottai, a tender benyújtásának határideje előtt pár nappal jött létre, ráadásul Tüttő Kata főpolgármester-helyettes korábbi élettársához köthető – mondta Illés Boglárka a BKV kelenföldi buszgarázsa előtt megtartott sajtótájékoztatón.

Úgy vélekedett: az elmúlt egy évben „Kamu Geri” és a baloldal totális káoszba és csődbe vitte Budapestet. Emlékeztetett: a járvány első hullámakor a közösségi közlekedési járatok ritkítását rendelték el, majd kiírtak egy elhibázott busztendert. Miközben a fővárosi polgárok a fővárosi vezetőkre nem számíthatnak, a kormányra viszont igen, ugyanis a kormány 64 autóbusz budapesti fogalomba állításáról döntött, amivel segíti a fővárosiak mindennapi életét – hangsúlyozta Illés Boglárka.

Kozma Dávid, a Fidelitas újbudai elnöke úgy fogalmazott: „a főpolgármesternek negyven kőkorszaki szaki helyett, akiket a tanácsadóinak csúfol, inkább rendes buszprojektekre és rendes szakemberekre kellene fordítani a forrásokat”. A budapestiek megunták, hogy „kamuprojektek és kamubuszok” vannak a városban – mondta a politikus, hozzátéve, hogy

ez »kőkorszaki irány«, és elég a »Frédi-Béni megoldásokból«

A Fidelitas aktivistái eközben a Flintstone család figuráit ábrázoló molinókat mutattak fel, azt demonstrálva, hogy szerintük a főváros vezetése kőkorszaki módon működik.

Közben a Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportja vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a BKV-közbeszerzés kivizsgálására, írták Facebook-oldalukon a kormánypártok. Szerintük Karácsony Gergely főpolgármester és a városháza is hallgat az ügyben, ezért van szükség a vizsgálóbizottság felállítására.