Ugyanolyan feltételekkel keresik a balatoni vitorláskikötők új bérlőjét

2020.12.18. 17:38

Változatlan feltételekkel hirdetik meg újra a vitorláskikötők bérbeadását célzó pályázatot a Balatoni Hajózási Zrt. múlt heti közgyűlésének döntése szerint. Az állami cég – amelyben a Magyar Turizmus Zrt.-n keresztül 75 százalékos többséggel bír a kormány – ragaszkodott hozzá, hogy a korábbi feltételeken ne változtassanak, pedig az első, szeptemberben meghirdetett kör eredménytelenül zárult: hárman ugyan megvásárolták a tenderfüzetet, de ajánlat nem érkezett – írta a Népszava.

Kapcsolódó

Magánkézbe kerülhet több értékes balatoni kikötő, ingatlan

A többségi tulajdonos állam átszervezné a Bahartot, a kritikusok szerint magánkézre játszanák az értékes ingatlanvagyont.

A 11 jachtkikötő 15 éves üzemeltetésére továbbra is egyben lehet pályázni, a cég április 1-től adná bérbe azokat.

A második legnagyobb részvényes, a siófoki önkormányzat kíváncsi volt arra, hogy a település vitorláskikötőjét miképpen becsülték fel, ezért kikérte az előzetes értékbecslésről szóló szakértői véleményt. Lengyel Róbert független polgármester jelezte: azzal szembesültek, hogy

a siófokiról nincs különálló értékbecslés, csak a 11 kikötőről együttesen, de azt sem adták ki nekik,

arra hivatkozva, hogy a Bahartot titoktartási kötelezettség terheli a szakértői véleményt készítő társaság felé. 

A lap érdeklődésére a Balatoni Hajózási Zrt. közölte: tájékoztatták Siófokot, hogy a titoktartási kötelezettséget a partnertől kapott szerződéstervezet elválaszthatatlan részét képező általános szerződéses feltételek rögzítették. A hajózási vállalat hozzáfűzte: Siófok kérését továbbították az érintett cégnek, és várják a válaszukat.