A Sajó völgyében már megint egészségtelen a levegő

2020.12.20. 13:19

A magas szállópor-koncentráció miatt kedvezőtlenül alakul a levegőminőség a Sajó völgyében – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint Sajószentpéteren veszélyes, Kazincbarcikán és Putnokon pedig egészségtelen a levegő minősége. 

További három városban – Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben – kifogásoltnak minősítették a levegőt

az NNK levegőhigiénés értékelése alapján. Ez utóbbi négy kategóriát tartalmaz: az első az elfogadható, a második a kifogásolt, a harmadik az egészségtelen, a negyedik a veszélyes minősítés.

A meteorológiai előrejelzés alapján az ország keleti, északkeleti országrészében nem várható jelentős javulás – tette hozzá az NNK. 

Kiemelték továbbá, hogy a magas szállópor-koncentráció jelentős egészségügyi kockázatot jelent: rövid távon elsősorban légzőszervi tüneteket okoz, továbbá növeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát is.

Emellett azt is hangsúlyozták, hogy az érintett településeken fontos a helytelen fűtési módok alkalmazásának visszaszorítása, valamint azt kérték, hogy azok, akik szilárd tüzeléssel fűtenek, lehetőség szerint száraz tűzifát tegyenek a tűzre.