Mennyit keresnek a kormánytagok?

További Belföld cikkek
-
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak
- Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
- Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
- Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről
- Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével
Sorozatunk első részében az önkormányzati képviselők fizetését néztük meg, majd a polgármesteri illetményekkel folytattuk a sort. Míg az önkormányzati képviselőknél nincs egységes számítási szabályzat, addig a polgármesterek esetében jóval átláthatóbb, hogy mennyit is keresnek. Hasonló a helyzet az országgyűlési képviselőknél is. A kormányfő és a miniszterek fizetésének megállapítása és átláthatósága talán a legegyszerűbb.
A jelenleg hatályos, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény szerint a miniszterelnök a minisztereknek tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra személyi illetményt állapíthat meg.
A személyi illetmény havi összege nem haladhatja meg a miniszter által irányított vagy felügyelt központi államigazgatási szerv, központi államigazgatási szervnek nem minősülő költségvetési szerv, illetve a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaság által ugyanazon személynek a tárgyévet megelőző évben kifizetett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint munkaviszonyból származó jövedelemnek minősülő, legnagyobb éves jövedelem egytizenkettedét
– olvasható a törvényben.
A kormany.hu dokumentumtárából egyszerűek kikereshető, hogy a politikai vezetők, a miniszterek és az államtitkárok mennyit keresnek havonta.
Az itt fellelhető nyilvános adatok szerint a miniszterek általános személyi illetménye 2020. március 1. és 2021. február 28. között bruttó 1 979 400 forint. Az államtitkárok személyi illetménye havi bruttó 1 750 000 forint.
Ha egy politikus a miniszteri és az államtitkári pozíció mellett országgyűlési képviselő is, akkor még pluszban a képviselői alapilletményt, vagyis havi bruttó 1 103 400 forintot is megkapja.
A képviselői alapilletménnyel havi bruttó 3 082 800 forintra jogosultak a következő kormánytagok:
- Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes
- Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes
- Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter
- Nagy István agrárminiszter
- Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter
- Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke
- Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
A képviselői mandátummal nem rendelkező kormánytagok havi bruttó 1 979 400 forintra jogosultak, ők az alábbiak:
- Pintér Sándor belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes
- Benkő Tibor honvédelmi miniszter
- Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere
- Palkovics László innovációs és technológiai miniszter
- Varga Judit igazságügyi miniszter
Két kivételes díjazású minisztere is van a kormánynak, Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter havi bruttó 5 000 000 forintra jogosult, ugyanezt az összeget kapja Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter is, aki azonban a képviselői alapilletményt is kapja, tehát összesen havi bruttó 6 103 400 forintot.
Kevesebbre jogosult Orbán Viktor, mint több kormánytag
A miniszterelnök havi illetményének az összege megegyezik a köztisztviselői illetményalap harminckilencszeresével. Az illetményalapot minden évben a költségvetésben határozzák meg.
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. §-a szerinti az illetményalap 2020. évben 38 650 forint.
Ezt azt jelenti, hogy Orbán Viktor miniszterelnök havi bruttó 1 507 350 forintra jogosult miniszterelnökként, ehhez jön még hozzá neki is a képviselői alapilletmény, tehát összesen havi bruttó 2 610 750 forint az alapfizetése.
(Borítókép: Orbán Viktor és Semjén Zsolt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 30-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)