Sok diák még mindig kimarad a távoktatásból
További Belföld cikkek
- Úgy megrúgták egy mérkőzésen, hogy kis híján belehalt egy 17 éves magyar válogatott
- Újabb vármegyében mutatták ki a madárinfluenzát
- „Tarthatatlan a helyzet” – Karácsony Gergely levelet írt Orbán Viktornak
- Gyerekgyilkosság történt Somogyban, saját apja végezhetett a kétéves kisfiúval
- A Pénzügyminisztérium elárulta, mire költötték a nem rezsivédelemre fordított milliárdokat
November 11-től ismét digitális oktatásra tértek át a középiskolák a koronavírus-járvány miatt. A tavaszihoz hasonló távoktatás bevezetése miatt azonban sok diák továbbra sem tud részt venni a tanulásban.
A kormány ugyan nagy segítséget nyújtott azzal a családoknak, hogy november 14-től ingyenessé tették az internet-hozzáférést a középiskolások számára, a távoktatásban való részvételhez azonban megfelelő eszközökre is szükség van. Az ELTE Pedagógia és Pszichológiai Kar felmérése és az MTA is kutatása is megállapította, hogy tavasszal a diákok ötödéhez nem jutott el az online távoktatás.
A probléma főleg az ország szegényebb régióit érinti, ezért kezdett gyűjtésbe a hátrányos helyzetű térségekben lévő tanulók számára az ADOM Diákmozgalom.
Első körben 30 diáktársunknak szeretnénk megfelelő eszközöket gyűjteni. Otthon porosodó laptopokat, táblagépeket, asztali számítógépeket várunk, amelyeket karácsonykor szeretnénk eljuttatni két jótékonysági szervezeten keresztül. Ők a garanciái annak, hogy biztosan megfelelő helyre kerülnek az adományok.
– mondta el Fehér Alexandra, az ADOM kommunikációs alelnöke az Indexnek.
A diákszervezet képviselője szerint hiába van a tanulóknak akár okostelefonjuk, a távoktatásban való részvételhez egy komolyabb, ezáltal drágább eszköz szükséges.
Az órákon részt lehet venni okostelefonnal is, de beadandókat, házifeladatokat írni vagy vizsgázni már sokkal nehezebb rajtuk.
Az ADOM aktivistái többek között Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron gyűjtik az eszközöket, az adománygyűjtésben körülbelül 30-35 diák vesz részt a szervezet részéről.
Az ADOM egyébként maga is készített még tavasszal egy nagy mintás közvélemény-kutatást a pedagógusok és a diákok körében a digitális oktatással kapcsolatos tapasztalatokról.
Fehér a visszajelzések alapján úgy látja, hogy a mostani távoktatási rendszer gördülékenyebben működik a korábbihoz képest, a diákok már tudták, mire lehet majd számítani az újbóli bevezetéssel.
Azokban az iskolákban, ahol jobban figyelembe veszik a tanulók visszajelzéseit, ott sikerült egységesíteni, hogy milyen felületen zajlik a távoktatás. Ez korábban egyszerre több platformon is zajlott, ami gyakran követhetetlen volt. A tanárok sokszor este töltötték fel az anyagokat, nagyon rövid határidővel. Nem volt világos meddig tart az oktatás, ezért a tanulóknak egész nap elérhetőnek kellett maradniuk, ha nem akartak lemaradni valamiről.
– mondta el a diákszervezet képviselője.