Dunai olajszennyezés: már több mint 10 millió forint nyomravezetői díj

2020.12.23. 07:04

A rendőrség tegnap bejelentett kétmillió forintos nyomravezetői díja mellé civilek már több mint 8,7 millió forintot ajánlottak fel az olajszennyezés felelősének felkutatására. 

Az utóbbi húsz év legsúlyosabb olajszennyezése történt a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágon, miután ismeretlenek nagy mennyiségű sűrű fáradt olajat engedtek múlt héten Szigetszentmiklóson egy csapadékvíz-csatornába. A Duna-ágba kifolyó, hat köbméternyire becsült szennyeződést a nádas megfogta, legalább kétezer négyzetméternyi területen elpusztítva a védelem alatt álló különleges úszólápot és part menti növényzetet.

A helyzet súlyosságára jellemző, hogy van olyan hely a nádasban lévő stégek mellett, ahol 20-25 centiméter vastagságban áll a fáradt olaj. A szennyezett nádas kivágása, a megkötőanyaggal felitatott olaj és az olajsárral terhelt iszap elszállítása feltehetően egy-két hétig is eltarthat még.

A fáradt olaj azért rendkívül környezet- és egészségkárosító anyag, mert egyliternyi mennyiség is képes egymillió liter édesvizet, azaz körülbelül 50 ember évi ivóvízkészletét szennyvízzé változtatni.

A víz tetején szétterülve megakadályozza az oxigénáramlást, ezzel súlyos károkat okoz a növény- és állatvilágban.