Vince, Artúr
5 °C
11 °C

Bogárdi Szabó István: Életünk kényszerű korrekciója közelebb engedhet a karácsony titkához

2020.12.24. 12:49

Az idei ünnep visszafogottabb és szerényebb, de „életünk kényszerű korrekciója” talán közelebb enged a karácsony igazi nagy titkához – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek. 

A református püspök kifejtette: nem ez az első karácsony, amikor úgy tűnik, nem tudunk csak az ünnepre, annak lényegére figyelni, mert „az aktuális nyomorúságok kiszorítják az életünkből”. Ilyen lehetett a karácsony 1944-ben Budapest ostromakor, vagy az első világháború végén Erdélyben – mondta. 

Míg az utóbbi évtizedekben sokat panaszkodtunk, hogy az ünnepek körüli hajsza, loholás túlélési feladvánnyá teszi a karácsonyt, azzal szemben Most nincs nyüzsgés, minden visszafogottabb, minden szerényebb, és talán a kettő együtt, a régiek történelmi tapasztalata a háborús ünnepekről és saját életünk szükséges korrekciója közelebb enged karácsony igazi nagy titkához – fejtette ki. 

Az idén talán „megérezzük, Isten hogyan lépett be egy háborgó, nyugtalan embervilágba, hogyan ragyogott föl a világosság a sötétségben,

hogyan adott az ember számára nem spekulációkat, hanem megalapozott reményt

– fogalmazott a református püspök.

Bogárdi Szabó István az elmúlt hónapok fontos változásának nevezte, hogy az egyházak megtanultak élni a mai tömegkommunikáció, a közösségi média eszközeivel. Míg eddig döntően a hagyományos közlésmódokat használták, és a tömegtájékoztatásban inkább csak reprezentatív módon, egy-egy istentisztelet-közvetítés erejéig voltak jelen, a járvány idején ez alapvetően változott meg. Az online istentiszteleteket többször ugyanannyian követték, mint ahányan templomba szoktak járni – mondta. 

Meglátása szerint a tapasztalatokat igazán csak a járvány múltával lehet majd összegezni, de a református püspök bízik abban, hogy ha érvényes üzenettel tudnak embereket megszólítani, az elindítja őket a keresztyén közösségek felé.