Fabiny Tamás: Nem mondhatunk le az idei karácsonyról

2020.12.24. 13:52

„Szörnyű év áll mögöttünk", és számos körülmény nehezíti az ünneplést, „mégsem mondhatunk le az idei karácsonyról" – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

Fabiny Tamás az MTI-nek adott interjújában felidézte: a legelső karácsony sem idilli körülmények közt zajlott, hiszen Jézus születését is beárnyékolták a külső gondok, az életveszély, mégis megtörtént a karácsonyi csoda.

„Az Idén, alkalmazkodva a körülményekhez, meg kell próbálnunk visszafogottabban, csöndesebben, sallangok nélkül, de talán hitelesebben ünnepelni” – mondta.

„Az élet kényszerű leállása jó alkalom arra, hogy több időnk legyen önmagunkra és embertársainkra. Ha pedig ezt megvalósítjuk, akkor Istenre is több időnk lesz” – vélekedett.

Hozzátette: a távolság nem lehetetleníti el a személyességet, a szeretet sokféle gesztussal, egy telefonhívással, egy levéllel is kifejezhető.

Az evangélikus vezető arra is kitért, hogy a világjárványra használt pandémia görög szó az „egész” jelentésű „pan-” előtag és a „nép” jelentésű „démosz” szó összetétele. A pandémia tehát egyfelől a minden népet sújtó járvány, amelytől most szenved a világ.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy most van egy másik „pandémia” is: Jézus születése. 

A püspök felidézte: Jézus születésekor az angyal a betlehemi mezőn azt mondta a pásztoroknak: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz.”

Az elmúlt időszakról beszélve Fabiny Tamás azt mondta: a járvány első, tavaszi hullámában érezhető volt az egyházban egyfajta „fölívelés”. A templomok tíz héten keresztül zárva voltak, az ez idő alatt tartott online istentiszteletek pedig meglepően sok embert elértek, köztük olyanokat is, akik egyébként nem járnak templomba. 

A járvány második, őszi ciklusára azonban alábbhagyott a lelkesedés, az emberek elteltek a mindenhonnan rájuk zúduló közvetítésekkel, karanténvideókkal. Ez arra figyelmeztet, hogy nem lehet „kilökni az üzenetet az éterbe”, mondván, majd csak lesz, aki meghallgatja, hanem „vissza kell térnünk az emberek egyenkénti megszólításához”, mert a személyességet semmi nem pótolhatja – fogalmazott.

Elmondta: az online térben való kommunikálás minőségi és tartalmi kihívások elé is állította az egyházat. Önmagában az online jelenlét ma már nagyon kevés, attól már senki „nem esik hasra”, ha egy lelkész fent van a Facebookon vagy ha a YouTube-on is közvetít egy-egy istentiszteletet.

„Ha az formailag nem jó, mert például csak alulnézetből látható a lelkész arca, vagy rosszak a képváltások, szakadozik a hang, azt a néző »azonnal bünteti«, és otthagyja a közvetítést” – fogalmazott. 

Kifejtette: ezt felismerve a Lutheránus Világszövetség és a magyar egyház is technikai, informatikai, médiaismereti tanfolyamokkal igyekezett az elmúlt időben segíteni a lelkészeknek, hogy megfeleljenek az újfajta kihívásoknak.

Fabiny Tamás kitért arra is: a járvány hosszú hónapjai alatt sok területen megfigyelhető a kiábrándultság.

„Míg az emberek tavasszal esténként tapssal köszönték meg az egészségügyi dolgozók munkáját, az utóbbi időben sokszor igazságtalanok az orvosokkal, ápolókkal, és rajtuk vezetik le tehetetlen dühüket.”

Ezért az evangélikus egyház december 26. és január 2. között hat nagyváros kórházának intenzív osztályára juttat el több ezer ételcsomagot, hogy megköszönje az ünnepek alatt is helytálló dolgozók áldozatos munkáját – részletezte. 



  • Hírek
  • Hírek