Életveszélyes állapotban van az Újpesten megkéselt rendőr

D  MI20201224002
2020.12.24. 11:29 Módosítva: 2020.12.24. 12:04

22 hónap után használtak újra lőfegyvert személy ellen a rendőrök Budapesten csütörtök reggel. December 24-én reggel valamivel fél 7 után kaptak bejelentést egy IV. kerületi, Kassai utcai társasházból hangoskodás miatt. A kiérkező járőrök egyikére rátámadt a hangoskodó férfi, többször megszúrta egy késsel, így a rendőr járőrtársa lelőtte. A férfi a helyszínen életét vesztette, a megsebesített járőrt pedig a Blikk értesülése szerint kritikus állapotban szállították .

Gál Kristóf, a ORFK szóvivője az Indexnek azt mondta, a sebesült rendőrnek több létfontosságú szervét érte késszúrás, életveszélyes az állapota, ezért a kórházba szállítást követően rögtön elkezdték műteni. 

A szóvivő sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta, a reggel 6 óra 37 perckor futott be a segélyhívás, amely szerint a Kassay utcai társasházban egy férfi emeletről emeletre járva agresszívan döngette a bejárati ajtókat. Két járőr, egy férfi és egy nő 6 óra 43 perckor ért a helyszínre. A zavartan viselkedő támadó a szóvivő tájékoztatása szerint minden előzmény nélkül késsel többször megszúrta a férfi rendőrt, egy 26 éves őrmestert. Társa, egy 23 éves őrmesternő társa és saját élete védelme érdekében használta szolgálati lőfegyverét, több lövést adott le a támadóra, egy 35 éves délegyházi férfira, aki a helyszínen meghalt. Gál Kristóf közölte: a megszúrt rendőr kolléganője nem sérült meg, de sokkos állapota miatt megfigyelésre szintén kórházba vitték.

A lap a társasház egyik lakóját tudta megszólaltatni, aki a kukucskálón keresztül annyit látott, hogy egy férfi hatalmas késsel a kezében járkál a 6. emeleten, és ordibál.

A rendőrök kiérkezését követően a támadó arcon, combon és kétszer hasba szúrta az egyik járőrt, társa pedig erre tüzet nyitott. Tízszer lőtt, öt golyó találta el a támadót.

A BRFK Indexnek küldött tájékoztatása szerint 2019. február 15-én fordult elő utoljára, hogy egy rendőr személyre lőtt Budapesten. Emlékezetes eset volt, melynek a 35 éves Sz. Károly volt a főszereplője.

Sz. Károly ítélethirdetése aznap délelőtt volt a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületében, egy kőbányai bankfiók kirablása miatt állt bíróság előtt, de mivel többször is követett már el erőszakos bűncselekményt, a három csapás törvény alapján életfogytiglani börtönbüntetés várt rá. A férfi rátámadt a biztonsági felügyelőre, elvette a fegyverét, túszul ejtette a biztonsági szolgálat egyik munkatársát, és kimenekült lábbilincsben az épületből.

Az épületből kilépve megállított egy Nissan X-Trailt, s a túszát a kocsi 63 éves sofőrjére cserélte.

Filmbe illő üldözés kezdődött ezt követően, Sz. Károly a sofőr fejéhez szorított pisztollyal menekült, miközben számtalan rendőrautó követte.

A XV. kerületben, a Szentmihályi út és a Nyírpalota út kereszteződésénél kiugrott a Nissanból, megpróbált egy másik autót szerezni, de a gyalogosan közelítő rendőrök többször rálőttek és végül leterítették. Életveszélyes állapotban szállították kórházba, és végül sikerült stabilizálni az életét.

Ezután visszakerült a börtönbe, ahol különleges megfigyelés alatt tartották, mert édesanyja elmondása alapján a férfinek az volt a vágya, hogy lelőjék a rendőrök. Ennek ellenére Sz. Károly 2019 decemberében véget vetett az életének, felakasztotta magát a börtönben.

Borítókép: Rendőrök és mentősök 2020. december 24-én a IV. kerületi társasház előtt. MTI/Mihádák Zoltán

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport