Utazhatunk külföldre, de nem úgy, mint tavaly

2020.12.24. 10:27

Megteltek a budapesti szállodák az ünnepekre – írtuk egy évvel ezelőtt, amikor még nem is hallottunk a koronavírusról, vagy olybá távolinak tűnt, hogy akkor ettől még felhőtlenül lehetett ide/oda utazni. Tény, a pandémiát megsínyli a turizmus, viszont utazási szokásaink is meglehetősen megváltoztak, korlátozottak lehetőségeink. 

A Budapest Airport közleménye szerint például ötvenegy helyre utazhatunk Ferihegyről az ünnepek alatt. Az elérhető célállomások listája az egyes országokban érvényben lévő korlátozások függvényében változhat; a magyar reptér üzemeltetője arra kéri az utasokat, hogy a nagykövetségek és a légitársaságok honlapján tájékozódjanak az utazás feltételeiről. 

Ami egészen biztos, az Egyesült Királyságba nem mehetünk, és a szigetországban dolgozó rokonaink is csak nagy tortúra árán jöhetnek haza ünnepelni. 

Magyarország területére Ausztria, Szlovénia és Szlovákia irányából ellenőrzés nélkül lehet beutazni, illetve ezen országok területére ellenőrzés nélkül lehet Magyarországról kilépni. Úgyszintén a schengeni térség országaiból érkező, illetve oda induló repülőjáratok utasai nem esnek útlevél-ellenőrzés alá, de ez esetben is a gépbe való beszállás előtt utasbiztonsági ellenőrzés mindenki számára kötelező.

Ukrajna, Románia, Szerbia és Horvátország irányából beutazni, illetve Magyarországról kiutazni is ezen országokba csak a kijelölt határátkelőhelyen a nyitvatartási időben lehet. Viszont figyelembe kell venni a járványügyi szabályokat, ezekből az államokból érkezők kötelező karanténba kell vonulniuk, ha

  • nincs 72 óránál rövidebb negatív tesztjük,
  • ha 72 óránál többet tartózkodnak Magyarország területén és nem üzleti céllal érkeztek. 

A határok zsúfoltságáról, átkelési lehetőségekről ide kattintva informálódhatnak.