Vizsgálják az új mutáns koronavírusok magyarországi megjelenését

2020.12.30. 18:29 Módosítva: 2020.12.30. 18:30

Folyamatosan vizsgálják az új mutáns koronavírusok hazai megjelenését – írja a Pécsi Tudományegyetem Virológiai kutatócsoportja.

A szakemberek emlékeztettek arra, hogy nemrégiben ütötte fel fejét az a két mutációs variáns SARS-CoV-2, amely először Angliában és Dél-Afrikában, majd egyre több országban is megjelent, egymástól független módon.

A határok lezárása és a mutáció megjelenésének korai kimutatása azért fontos, mert amíg nem lehet minden kétséget kizáróan tudni, hogy a terjedésen felül a korábbi fertőzésre vagy akár mostani vakcinákra kialakuló immunválaszt képes-e elkerülni, óvatosan kell kezelni. 

írják a közösségi oldalon

Magyarországon a PTE Virológiai Nemzeti Laboratóriuma, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont együttműködésével már a járvány kezdete óta végzi a vírusgenom meghatározást. Eddig 270 vírusminta teljes genetikai kódja került fel segítségükkel a nemzetközi adatbázisokba.

Az N501Y vírusok gyors kimutatása érdekében, a pécsi kutatócsoport megkezdte az általuk kidolgozott protokoll alapján a hazai vírusminták mutációs vizsgálatát,

együttműködve a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, illetve a Semmelweis Egyetem kutató csoportjaival.

A külföldi munkavállalásból adódó mozgások miatt kiemelt figyelmet érdemel az új mutáció megjelenése. A jelenleg alkalmazott módszer segítségével

8 óra alatt tudják kimutatni az N501Y mutáció jelenlétét.

Az eddigi adatok szerint az Angliában azonosított variáns szeptember 20-án jelenhetett meg Anglia dél-nyugati részén,

a vizsgálatok alapján azonban október második hetéig nem azonosították egyik N501Y variánst sem Magyarországon.