Vizsgálat alatt áll, mégis 5 ezer forintért előjegyezhető egy oltás egy magáncégnél

2021.01.02. 06:55

Szeptember óta lehet foglalni egy magáncégnél azt az oltást, amely hatóságilag továbbra is vizsgálat alatt áll. A novekedes.hu arról ír:

a NemzetKözi Oltóközpont ötezer forint ellenében lefoglalhatóvá teszi a koronavírus elleni védőoltást. A magáncég már akkor azt ígérte, hogy az összeg nem számít bele a vakcina árába, de azt ígérik, visszafizetik, ha máshol korábban hozzájut a delikvens az oltóanyaghoz.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium jelenleg is fogyasztóvédelmi eljárást folytat a magáncég ellen. A hatóság azt ellenőrzi, a vállalkozás a szakmai gondossággal ellentétes, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít-e meg, illetve hogy a kínált szolgáltatás mögött van-e ténylegesen teljesíthető tartalom.

A portál megkereste a szaktárcát, ahol azt közölték, hogy

a fogyasztóvédelmi vizsgálat továbbra is folyamatban van, annak 2021 elején lehet legkorábban eredménye.

A Nemzetközi Oltóközpontnál a hatósági vizsgálat ellenére továbbra is előjegyezhető a koronavírus elleni vakcina, ebben az sem zavarta meg őket, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely kijelentette: 

államon kívüli szervezett oltási programokról szóló hírek nem felelnek meg a valóságnak.