Antal, Antónia
-7 °C
-2 °C

Orbán Viktor: annyit oltunk, amennyi vakcinánk van

2021.01.03. 08:24 Módosítva: 2021.01.03. 14:32

„Már ötezer egészségügyi dolgozót oltottak be, most nyolcvanezer vakcina áll rendelkezésre. Van egy oltási tervünk, amely arról szó, ha nincs mindenkinek vakcina, akkor ki mikor kapja meg először” – mondta Orbán Viktor az idei első interjújában a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A miniszterelnök közölte: az egészségügyi dolgozók vannak az első helyen. Jelenleg 35 ezer ember beoltására elegendő vakcina áll rendelkezésre. Ha holnap reggel érkezne több millió vakcina, akkor arra is megvannak a kijelölt oltópontok, ahol be lehetne mindenkit oltani – húzta alá a kormányfő.

Ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy Magyarországon sok ezer számítógépes végpont van, és ha sokakat kell egyszerre beoltani, akkor ezeken a számítógépes végpontokon ez megtörténhet, ahol máskor szavazni szoktak az emberek. De nem fog sok millió vakcina érkezni egyszerre – tette hozzá.

Egyben rendelünk oltóanyagot, aztán Brüsszel osztja szét az adagokat a tagállamok között

– ismertette Orbán Viktor, és példának hozta fel Izraelt, ahol hamarabb elérhetővé váltak az oltások. A kormány a nyugati mellett a keleti fejlesztésű vakcinákat is figyelemmel kíséri – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint jó az orosz vakcina, de kevés lesz belőle, a kínai is jó, és abból várhatóan jóval több adag fog érkezni. Úgy látja, a végső döntést majd a magyar szakembereknek kell meghozni, hogy elfogadják-e a kínai oltóanyagot.

A nyugati gyógyszergyártóktól közösen megrendelt mennyiségen és az uniós kvótán felül külön is lehet megállapodásokat kötni, ezt vizsgálják a magyar ügynökök – mutatott rá a kormányfő. Hozzáfűzte, változó információk érkeznek, a gyártók nem tudják megmondani a pontos számokat és a dátumokat az oltás gyártásáról. Így összegzett:

Az a kérdés, van-e vakcina. Ha itt van, oltunk. Ha sok van, sokat oltunk, ha kevés érkezik, keveset oltunk, de féket kell szabjunk a fantáziánknak, hogy mi lenne jó.

Orbán Viktor hozzáfűzte, hogy Magyarországon a kivitelezés oldaláról nincs kapacitáskorlátja a tömeges és gyors oltásnak, csak a vakcinahiány van.

A PFIZER VAKCINÁJA VALÓJÁBAN MAGYAR VAKCInA. AMERIKAI PÉNZ ÉS MAGYAR ÉSZ VAN BENNE

– mondta a miniszterelnök. Leszögezte: a legtöbben magyar szakemberek dolgoztak rajta, büszkék lehetünk Karikó Katalinra, illetve a lányára is, aki amerikai színekben kétszeres olimpiai bajnok evezésben.

Orbán Viktor kijelentette,

mindent megtettünk, hogy felkészültek legyünk az újabb hullámra. Teljes fegyverzetben vártuk a második hullámot, és már zajlik a munka, hogy akár saját orvosságunk és akár oltóanyagunk is legyen.

Ugyanakkor megvédte a magyar egészségügyet a sok támadástól, szerinte ugyanis annak ellenére, hogy becsmérlik néha, mégis sokkal jobban helytállt, mint a magasabban minősített országok egészségügye. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar orvosok, orvostanhallgatók, ápolónők, rezidensek mind rendkívül jól helytálltak.

Ha baj van, erős az összefogás a magyar emberekben

– mondta a kormányfő azzal kapcsolatban, hogy a járvány ideje alatt mit tapasztalt. Szólt arról is, hogy a tárgyi felszereltség mellett a szakemberek szerepe volt nagyon fontos a sikeres védekezés érdekében. Sok százezer munkahely azért maradt meg, mert a tanárok vállalták a digitális oktatást, így a szülők dolgozhattak.

A munkahelyeket védeni kell, a munkaadók akkor tudnak munkát adni a munkavállalóknak, ha csökkennek a terheik, ezért kell a válság idején adót csökkenteni

– fogalmazott a miniszterelnök. Példaként hozta fel, hogy a munkanélküliségi statisztikában a magyarok harmadik helyen állnak Európában, a munkahelyeket sikerült megőrizni, visszaszorítani a munkanélküliséget. Nem kell átütemezni a nagy terveket, így például visszavezetik időben a 13. havi nyugdíjat, és meg tudták indítani Magyarország eddigi legnagyobb otthonteremtési programját – sorolta.

Orbán Viktor szerint a 2010 és 2020 közötti tíz év az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt, és a következő tíz év még jobb lehet. Olyan dimenzió nyílik meg a magyar gazdaság előtt, amelyet még nem is lehet megérteni, tíz év múlva rá sem lehet ismerni: radikálisan csökken a károsanyag-kibocsátás, nagyobb lakásokban, több gyermekkel fognak élni az emberek – mondta a kormányfő, aki szerint

NYOMORÚSÁGOS A JÁRVÁNY IDŐSZAKA, DE HA ENNEK VÉGE, GYORSAN TÉR VISSZA A GAZDASÁG.

Kiemelte: a beruházók már keletről is érkeznek, a magyar vállalkozások beruházásai azonban még fontosabbak, ezért kérte az iparűzési adó csökkentését a kormány, ez az ott dolgozó emberekhez megy majd. A külföldön befektető magyar vállalkozások hazahozott profitjának értéke el kell majd érje a külföldiek Magyarországról kivitt profitját, ez az évtized végére a miniszterelnök reményei szerint kiegyensúlyozott lesz.

A kormányfő hangsúlyozta:

A VAKCINA TELJES MENNYISÉGÉNEK MEGÉRKEZÉSE ELŐTT NEM LEHET LAZÍTANI A KORLÁTOZÁSOKON.

A második hullámot kivédtük, már a földre vittük, már csak le kell szorítani, hogy ne indulhasson el egy harmadik hullám – mondta az interjú végén Orbán Viktor.