Ujhelyi István: a kormányzat felelős cselekvés helyett iparszerűen hazudozik

2021.01.07. 06:36

Néhány héttel ezelőtt elveszítette feleségének az édesapját Ujhelyi István. Az MSZP Európai parlamenti képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta:

apósát nem tesztelték, nem ment ki orvos hozzá, a mai napig nem tudják, miben halt meg, de a jelek szerint a koronavírusban.

A politikus arról is beszélt, hogy a napokban egy, közeli baráti körébe tartozó ismerősétől kellett elbúcsúznia, aki nem volt veszélyeztetett korosztályú, és értelmetlen volt a halála. 

A szocialista EP-képviselő továbbá mérhetetlenül felháborítónak nevezte, hogy a jelenlegi kormányzat felelős cselekvés helyett „iparszerűen hazudozik” és hárítja a felelősséget, miközben immár „minden ezredik magyar honfitársunk halálát koronavírus okozta”.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport