Nagy a bizonytalanság a diákok körében a korlátozások meghosszabbítása után

2021.01.08. 22:54

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel jelentette be, hogy február elsejéig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett korlátozó intézkedéseket. Ez azt is jelenti, hogy az óvodák és általános iskolák továbbra is nyitva maradnak, és a tanulóknak be kell járni, a középiskolásoknak és a felsőoktatásban marad a digitális oktatás. 

Az RTL Klub Híradója ezután középiskolai tanárokat szólított meg, akik közül többen azt állítják, hogy sok diák csalódott, még akkor is, ha megértik a döntést. Az egyik interjúalany, egy középiskolai osztályfőnök azt mondja, hogy

két hónap volt az a határ, amíg a diákok bírták az online oktatást, mára legtöbbjük elvesztette a motivációját,

az érdeklődésüket nehezen vagy egyáltalán nem lehet fenntartani. 

A pedagógus szerint az is bizonytalanságot szül, hogy a diákok nem tudják, hogyan készüljenek a következő hetek fontos eseményeire, mint például az érettségire, ugyanis az Oktatási Hivatal közleménye szerint erre február 15-ig jelentkezni kell ugyanúgy, ahogyan az egyetemek írásbeli vizsgáira is. 

Ennél is korábban, január 23-án lesznek a központi írásbeli vizsgák az általános iskolások számára, ami körül szintén sok a bizonytalanság. A Pedagógusok Országos Szakszervezetének vezetője szerint aggályos, ha 30-40 diák vizsgázik majd egy teremben, és Nagy Erzsébet szakszervezeti vezető azt mondja, máig nem világos, hogy ezeket a vizsgákat ki fogja felügyelni.