Nekiment a MÚOSZ az ATV műsorvezetőjének

DMOHA20151007006
2021.01.09. 18:30

Bár Kárász Róbert nem tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, ennek ellenére a szervezet etikai bizottsága állást foglalt az ATV munkatársának ügyében. 

Az ATV műsorvezetőjéről a 444 írta meg korábban, hogy úgy készített interjút az Emberi Erőforrások Minisztériumát érintő témákról, hogy közben a minisztérium állami támogatást nyújtott a hozzá köthető alapítványnak. 

A Kásler Miklós által vezetett minisztérium 

hárommillió forinttal támogatta

a Kárász-féle Eltűnt Gyermekek Felkutatásáért Alapítványt. 

Mentális és erkölcsi függetlenség

Az ATV műsorvezetőjének ügyében most megszólaló testület állásfoglalásában N. Kósa Judit azt írta, a bizottság tagjai egyetértenek abban, hogy 

a sajtószabadság alapfeltétele, hogy az újságíró személyében és munkavégzésének körülményeit tekintve is szabad legyen.

Ennek szerintük az egyik oldala az, hogy a munkáltatója, illetve a sajtótermék tulajdonosa ne kényszeríthesse, az újságíró pedig a „saját, jól felfogott érdekében” ne kényszerülhessen arra, hogy ne az igazság feltárása és magas színvonalú megjelenítése legyen az egyetlen szempont, amelyre munka közben ügyel. 

A másik oldal azonban az újságíró felelősségébe tartozik: nem teremthet a maga számára olyan helyzetet, amikor a tények feltárására és bemutatására való törekvésen kívül más is befolyásolja a döntéseit. 

A testület szerint „az újságírónak függetlennek kell maradnia, nemcsak a szó mentális és erkölcsi értelmében, hanem anyagilag is. Nem fordulhat elő, hogy bármely sajtótermék számára végzett munkáját a legkisebb mértékig is befolyásolja egy másfajta elköteleződés, legyen szó szakértői, üzleti vagy alapítványi tevékenységről, amelyek esetében az államtól vagy a politikai élet, illetve a gazdaság valamely domináns szereplőjétől anyagi támogatást, ellenszolgáltatást remélhet”.

Ugyanis a MÚOSZ etikai bizottsága szerint már maga a látszat, hogy egy újságíró sajtóbeli megnyilvánulását az igazság keresésén és bemutatásán kívül bármiféle más szempont vezérelheti,

alapjaiban rengetheti meg a sajtó hitelességét és az újságírókba vetett bizalmat.

Borítókép: Kárász Róbert – MTI. Fotós: Mohai Balázs