Novák Katalin is helyet kaphat a SZTE alapítványi kuratóriumában

2021.01.10. 19:39

Vagy meglesz az átalakulás, vagy vége mindennek – hangzott el a Szegeder információi szerint azon a megbeszélésen, amelyre csütörtökön ült össze a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) dékáni kollégiuma. A fő téma az volt, hogy az SZTE is alapítványi formában működik tovább,  Rovó László rektor pedig jelezte, hogy ez  konszenzussal megy át vagy sehogy, ugyanis nem akarnak még egy SZFE-ügyet. Előnye az lesz, hogy 

AKÁR 150 MILLIÁRD FORINT IS ELÉRHETŐVÉ VÁLIK AZ EGYETEM SZÁMÁRA EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOKBÓL.

A kurátorok személyéről Rovó László állítólag azt is mondta, hogy az „egyetemhez hű, lojális emberek lesznek” a Szegedi Tudományegyetemet irányító alapítvány kuratóriumában. Ezt követően elhangzott Novák Katalin családokért felelős miniszter és Nemesi Pál volt főpolgármester-jelölt neve is.

Engem is kapacitálnak, kancellár asszonynak is helye van a csapatban

– mondta Rovó László a Szegeder informátora szerint.

Korábban az Index is írt róla, hogy három újabb egyetem választaná az alapítványi működési formát.

Az SZTE szombati közleménye szerint a 2021–2024 közötti időszakra vizsgálja az intézmény lehetséges legoptimálisabb működési modelljét, vagyis hogy alapítványi működésre állhat át az oktatási intézmény. A közleményben azt írták, a dékáni kollégium egyhangúan támogatja a tárgyalások megkezdését a lehetséges új működési modell kialakításáról, jelenleg a belső egyeztetések és a kérdéskör vizsgálata zajlik.



  • Vennék
  • Személyi kölcsön