Feladták magukat a Margit híd koronájának megrongálói

2021.01.12. 14:52

Feladta magát két 16 éves fiatal, aki a Margit hídon letört két kőkeresztet – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A 16 éves fiú és a vele egykorú lány szüleik kíséretében kedden jelentkeztek a II. kerületi rendőrkapitányságon, ahol bevallották, hogy tavaly november 20-án este ők törték le és vitték el a Szent Koronát ábrázoló szobrok kőkeresztjeit.

A rendőrség a fiatalokat védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki. A fiatalkorú gyanúsítottak vallomásukban elmondták a rendőröknek, hogy nem akarták ellopni a kereszteket, hirtelen ötlet vezérelte őket, amikor úgy döntöttek, hogy megrongálják a koronát, amit azóta nagyon megbántak.

Az eljárás a fiatalok ellen szabadlábon hagyásuk mellett folytatódik.

A Margit hidat díszítő, Szent Koronát ábrázoló szobrok rongálása miatt tavaly decemberben gyorsított eljárásban emeltek vádat két férfi ellen, mert az év szeptemberében nyolc kőkeresztet rongáltak meg. Az ügyészség abban az ügyben azt indítványozta, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás nélkül, az iratok alapján hozzon büntetővégzést.